Törökország hathatós anyagi és erkölcsi támogatásával.
Szó sincs arról, hogy ne épüljön meg a Bukarestben török anyagi támogatással létre hozandó, viták kereszttüzében álló mecset. Ez derült ki szerdán Klaus Iohannis román államfő törökországi látogatásán, amelyen török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal tárgyalt.
A két államfő ankarai találkozóját követő sajtótájékoztatón Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte: a romániai muzulmánok muftiátusa már elkezdte az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzését. „Törökország készen áll minden támogatást megadni ennek a projektnek” - jelentette ki a török államfő.
Erdogan azt is elmondta, hogy Isztambulban már kijelölték azokat a helyeket, ahol cserében kápolnát és szállást építenek a román zarándokoknak. „Ezekről barátommal, Iohannis úrral is tárgyaltunk” - mondta Erdogan. Hozzátette: Ankara a román tiltakozások ellenére is folytatni kívánja a mecsetépítést. Szerinte a tervek már készen vannak, a mecset pedig „a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulása lesz.”
Klaus Iohannis a téma kapcsán megerősítette: a projekt az engedélyeztetési szakaszban van, ami a bukaresti önkormányzat hatásköre, és jelenleg dolgoznak a papírmunkán.
A hatalmas muszlim kulturális központ 11 ezer négyzetméteren terül majd el. A központ a Romániai Muszlim Kulturális Muftiátus tulajdona lesz, amely májusban kapta meg a terület 49 évre szóló használati jogát kormányhatározattal.
A telken, amely a Romexpo kiállítási központ mellett terül el, a mecset mellett könyvtár és muszlim tanulmányi központ is épül majd.
A mecsetépítés terve tavaly heves tiltakozást váltott ki.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.