A mai Románia – nem hatékony intézményeinek tömkelegével és bürokratikus túlburjánzottságával – továbbviszi modernitásunk egyik alapító mániáját, a nemzeti egység alapjául szolgáló központosítást. A sokoldalúan fejlett fejletlenség rátevődik a decentralizálás és helyi autonómia bármilyen hiteles formájával szembeni – kivédhetetlen – ellenségességre.

Azt a groteszk  gyakorlatot, hogy hazánkat helyi oligarchák által ellenőrzött feudumokra osztjuk, csak ennek az involúciós forgatókönyvnek a meghosszabbításaként lehet értelmezni, mely a források önkényes osztogatásán és azoknak a kezdeményezéseknek az állandó elrettentésén alapul, melyek értelmet és identitást adhatnának történelmi tartományainknak.

Az 1989 utáni Románia (akárcsak az interbellum alatti) képtelennek látszik egy olyan polgári hazafisági modell létrehozására, mely elég rugalmas és termékeny ahhoz, hogy magába szívja és hasznosítsa a helyi energiákat. Az államról és nemzetről szóló diskurzusok mindig előnyt élveztek a polgárról és a szabadságairól szóló diskurzussal szemben.

Romániát fetisizálták, mitizálták, túllihegték,

de közben eltűnt az a helyi szellem, mely sokszínűségünk alapját képezi.

A diverzitást a monolitizmus, a pluralizmust a prefektúrákra osztás bonapartista merevségére való törekvés váltotta fel. Nicolae Ceauşescu nemzeti sztálinizmusa ezt az etnokratikus és központosító változatot csiszolta és vitte tökélye – az eltorzult modernizálási folyamat részét képező lakosság-áttelepítések nivelláláshoz és elszegényedéshez vezettek. Az erdélyi és bánsági belső betelepítések az iszonyatos csausiszta keverőgépet meghatározó jelenségek egyikét képviselik.

A hivatalos Románia negyed évszázaddal 1989 után, a szubszidiaritásra történő – rituális – hivatkozás dacára, továbbra is ugyanezt a központosító és nivelláló diskurzust alkalmazza. Az utóbbi években

nem a helyi önkormányzás, hanem a despotizmus mértéke nőtt,

mely egyes regionális kleptokratikus elitek számára lehetővé teszi az államon való élősködést. A helyi identitással – demagóg módon – visszaélnek. Ennek erodálódása a Regátban, valamint Nagy-Romániában működött másfél évszázadnyi román politizálás – összeadódott – következménye.

Egy lehetséges új Románia – bármennyire is donkihotésnak is tűnik egy ilyenfajta jövőbe tekintés – elválaszthatatlan attól, hogy újra meg kell találni a hazafias kohézió ezen helyi és regionális szintjét. Származási helyünk kulturális emlékezete, a szülőföld iránti ragaszkodás, a minket meghatározó kis hagyományokhoz való kötődés alkotják azt az alapot, melyre az új hazafias építmény felállítható.

Ennek a Romániáról alkotott új elképzelésnek a középpontjában

a sokszínűségnek kell állnia, nem a monolitizmusnak.

A helyi és regionális kormányzás az az eszköz, mely lehetővé teheti ezeknek az organikus hazafiságoknak az újbóli életre keltését. Ezek összefogásából pedig fokozatosan majd kialakítható lesz egy másfajta román hazafiság.

Az alkotmányos lojalitáson és e helyi jelleg – decens és szerény – gondozásán alapuló hazafiság ellentétes a központosítás és az identitárius standardizálás felé történő – eltéríthetetlen – meneteléssel. Olyan újramodellezési erőfeszítést tesz lehetővé, mely szakít a központ egész ország feletti dominanciájának – drámai – hagyományával. Érdemes a maiaknak felidézni P. P. Carp profetikus és jövőt előrevetítő junimista (a Junimea című jászvásári csoport által kezdeményezett 19. századi irodalmi, kulturális és politikai mozgalom – a szerk.) üzenetét:

az állampolgárság a helyi szabadságok gyakorlásán alapul.

Romániát nem lehet egy vízfejű Bukarestre redukálni. Románia sokkal több egy állami igények kiszolgálására szánt adók és járulékok begyűjtőjénél.

Ez a lehetséges új hazafiság elvezethetne a nagy történelmi tartományaink örökségeinek és hangjainak összebékítéséhez. A központosítás és az oligarchikus élősködés megszüntetése olyan elengedhetetlen lépés, mely a szabadságok és méltóság jegyében egyesít minket. Az energiáknak ebből az egyesüléséből egy új, a policentrikus és hatékony kormányzásnak, a származási falvaink és városaink emlékezetének, a bennünket egyesítő reményeknek a Romániája kerekedhet ki. A törvények és az egyenlőség Romániája, nem a kiváltságoké és az önkényé.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.