Hogy valóban széles legyen az összefogás.
Teljesen „átírná” az RMDSZ tervezett tanácsosi listáját az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete. Egy, a szövetség helyi és megyei vezetőinek címzett nyílt levélben Jakab István, a néppárt vásárhelyi elnöke két biztos befutóhelyet kér alakulata jelöltjeinek, továbbá egyet a történelmi egyházaknak.
Jakab abból indul ki, hogy az őszi előválasztások során a Soós Zoltán, Portik Vilmos és Barabás Miklós közti harcban tíz magyar szavazó közül négy nem Soósra, az RMDSZ jelöltjére voksolt, ugyanakkor minden harmadik személy a néppárt jelöltjét, Portikot támogatta voksával.
Ennek szellemében az EMNP a városi tanácsosi lista harmadik és kilencedik helyét vindikálja magának, a hatodikat pedig a történelmi egyházak közös jelöltjének követeli. Jakab István a civil társadalom képviselőit is szívesen látná az összefogás listáján, de a magyar szervezetek számára a befutónak aligha nevezhető tizenkettedik helyet javasolja számukra.
Szerinte az EMNP kérése nem pusztán az előválasztási eredmények matematikájára épül. Az alakulat vezetője fontosnak tartja azt is, hogy „a marosvásárhelyi összefogás ne csupán egy politikai alkut tükrözzön, hanem a lehető legszélesebb mértékben érjen el a csalódottságával küzdő magyar közösséghez”.
Peti András, az RMDSZ városi elnöke azonban nem kívánta jellemezni a néppárti kérést. Jakab István levelének egyik címzettjeként a szövetség politikusa mindössze annyit mondott, hogy a szervezeten belül előbb mindenképpen egyeztetniük kell, és csak utána nyilatkoznak.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.