// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Meztelenség vs. Facebook: 1 – 0

// HIRDETÉS

Egy francia bíróság kellett persze ahhoz, hogy ezt kimondja.

Szoktunk sopánkodni azon, hogy Erdélyben milyen nagy a prüdéria, de az amerikai jogszabályokból kiinduló közösségi mamutháló, a Facebook belső felhasználási szabályzatához képest itt dúl a szabadosság.

Már-már szimbolikus, hogy a Facebook – a művészi ábrázolás szabadsága terén – az első pofont épp a híresen szabad szellemű Franciaországban kapta. Történt ugyanis, hogy egy 57 éves párizsi tanár öt éve kiposztolt egy képet az oldalára, amin a híres 19. századi francia festő, Gustave Courbet A világ eredete című 1866-os festménye látható.

Erről a festményről van szó, mutatjuk:

A művészetkedvelő felhasználó ezzel kivert minden biztosítékot. A Facebookról kitiltották, csakhogy ő nem hagyta annyiban: a bírósághoz fordult jogorvoslatért (a profilja helyreállításán kívül mellesleg 20 euró kártárítést is követel).

A párizsi bíróság pedig igazat adott neki: úgy döntött, hogy még egy olyan erotikus töltetű művészeti alkotást sem lehet kitiltani, mint Courbet női nemi szerve. Az ítélet precedensértékű lehet, tekintve, hogy Zuckerberg közösségi hálójának 30 millió felhasználója van Franciaországban.

Az ítéletet a francia Legfelső Bíróságon lehet megtámadni, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.