Erdély-lemezt készített a Bikini alapítója

Németh Lojzi első szólóalbumán Keresztes Ildikó és Nagy Feró is énekel.
Hirdetés

Sóhajok lépcsőháza címmel hosszú, sikeres pályafutása első szólólemezét készítette el Németh Alajos (Lojzi), a Bikini együttes alapítója, basszusgitáros, szerző. A lemez, amelyet Erdély ihletett, a Hungarotonnál jelent meg.

Tavaly volt 25 éve annak, hogy a Bikini a romániai forradalom után nem sokkal, 1990-ben a magyar rockzenekarok között elsőként fellépett Temesvárott. A nagy sikerű koncertet a Temesvári vasárnap című lemezzel örökítették meg.

„A közönség egy része sírva hallgatta a koncertet.

Amikor befejeztük a műsort és bejöttek az öltözőbe, egy kislány azt mondta, azt hitte, hogy ez soha nem fog megtörténni vele. Később is rendszeresen jártunk fellépni Erdélybe, és végigkövettük, micsoda hatalmas fejlődésen ment át azóta a régió, miközben ma is ugyanolyan szeretettel vesznek minket körül és a lelkekben megmaradt a tisztaság” – fogalmazott Németh Lojzi az MTI-nek.

Kitért arra, hogy néhány évvel ezelőtt újra megnősült, székely lányt vett feleségül, bekerült az ottani közösségbe és megfogadta: néhány dalban megpróbálja visszaadni, mit érez. A Sóhajok lépcsőháza című anyag valamennyi zenéjét és szövegét ő írta: a zenék a Bikini világát hozzák,

a szövegek a romantikus Erdély-képhez kapcsolódnak.

„Ez tudatos volt, de egyetlen románnak sem akartam az érdekeit sérteni. Egy szeretetlemez kellett – azt akartam megfogalmazni, hogy Erdélyben jó élni, az emberek boldogok, és nem foglalkoznak a politikával. A Lánykérő című szám például a székelyföldi esküvőnkről szól” – jegyezte meg a zenész.

Németh Alajos idén ősszel ünnepli 60. születésnapját, és tavaly töltött be a szakmában negyvenedik évét: 1975 szeptemberében lépett be a Mini együttesbe, ahol négy évet töltött, majd a Dinamitban játszott, 1981-től pedig a Bikiniben.

Hirdetés

A lemez kilenc dalából ötben az Irigy Hónaljmirigy frontembere, Sipos Péter hangja hallható, Keresztes Ildikó három számot énekel, és közreműködött Pacziga Linda, Huszti Béla és Nagy Feró is. Feró, a Bikini első frontembere, számos későbbi Bikini-sláger szövegírója a Nem az a dal című számban énekel. A kompozíció eredete

1982-be, az Ős-Bikini idejébe vezet vissza,

az akkori hatalom szűrőjén nem ment át ez a Németh-Nagy szerzemény.

Németh Alajos elmondta az MTI-nek, hogy idén ír egy újabb anyagot és a kettőt együtt fogják bemutatni, a tervek szerint a Müpában, és szerveznek országos turnét is: „a Bikinivel hatvan előadásunk van lekötve erre az évre, és ott is érik egy új lemez”.

Hirdetés