// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

A liberálisok ismét Nagy-Románia címerét tolják

// HIRDETÉS

Ha ezúttal átmegy a tervezet, akkor 2018-ig mindenhova leszáll a koronás sas.

A PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) a térségbeli többi köztársaság mintájára megpróbálja visszahelyezni a nemzeti címerbe a koronát, a román nép szuverenitásának jelképeként. A liberálisok szerint a Parlamentben megvan a konszenzus a tervezet elfogadásához. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) egy évvel ezelőtt ellenezte a visszatérést Nagy-Románia címeréhez.

A PNL egy régebbi törvénytervezetet nyújtott be újra, melynek értelmében módosítanák a címert, visszahelyezve a koronát a sas fejére, ahogy az Románia kommunista korszak előtti címerében volt. „A kék színű nagy címerpajzson arany sas látható jobbra fordított koronás fejjel, vörös csőrrel és karmokkal, széttárt szárnyakkal, csőrében arany ortodox kereszttel, a jobboldali karmában karddal, a baloldaliban pedig buzogánnyal”, áll az ország címeréről és az állam pecsétjéről szóló törvény módosító javaslatában.

Ezt a Nagy-Románia címereként ismert változatot a kommunista rezsim hatalomra jutásakor módosították. „A Román Királyság címerében szereplő sas acélkoronáját az 1877-es függetlenségi háborúban zsákmányolt török ágyúból öntötték és a nemzeti jelleget, az őseink áldozatával és harcával megszerzett szuverenitást és függetlenséget jelképezi. Nincs köze a kormányzati típushoz. Történelmi töltete van. Túlléptünk a 90-es éveken”, magyarázta az Adevărulnak a törvénytervezetet készítő Grigore Crăciunescu PNL-s képviselő.

Iliescu ellenezte

A kezdeményezés kárpótlás kíván lenni, hiszen Románia az egyetlen ország a térségben, és az Európai Unió azon kevés államának egyike, melyeknek nincs korona a címerükben. Több köztársasági államformájú ország megőrizte vagy a kommunista időszak után visszahelyezte a címerébe a koronát. Európában a következő a helyzet: Lengyelország 1990-ben helyezte vissza a címerbe a koronát, Csehország 1992-ben, az Orosz Föderáció 1993-ban, Bulgária 1997-ben, Szerbia és Grúzia pedig 2004-ben. „Ezeknek az országoknak a parlamentjei megértették a címer jelentőségét és jelentését és úgy döntötték, visszahelyezik a koronát a nemzeti jelképbe”, mutatnak rá az indokolásban a kezdeményezők.

A FSN (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) által uralt Parlament csak részben követte a többi ország mintáját. Románia röviddel az 1990-es (1989-es – a szerk.) forradalom után elfogadta a demokratikus Románia címerét, de korona nélkül. Ion Iliescu volt elnök ellenezte a korona visszahelyezését, mert attól félt, hogy a koronát a monarchiával fogják társítani.

„Jó ötlet. Nem feltétlenül a monarchiára emlékeztet minket, hanem az első és egyetlen háborúra, melyet mi, románok, megnyertünk a törökökkel szemben. Igaz, az oroszokkal szövetségben. De nemcsak egy csatát nyertünk meg, hanem egy háborút. Akkor elértük a politikai céljainkat. Másodsorban a zárt korona szuverenitást, függetlenséget, önálló államiságot jelent. A harmadik érv: lemosnánk valamennyit abból a szégyenből, amit Ion Iliescu kent ránk a 90-es évek elején, amikor kikergette az országból a királyt”, magyarázta Călin Hentea történész.

Mihály király a 90. születésnapja alkalmából a Parlament előtt mondott beszédében kitért a korona, mint a függetlenség és a szuverenitás jelképének fontosságára, melynek semmi köze sincs a monarchiához. „A királyi korona nem a múlt jelképe, hanem függetlenségünk, szuverenitásunk és egységünk egyedülálló megjelenítése. A korona az államot tükrözi, annak történelmi kontinuitásában és a kialakuló nemzetet”, mondta Mihály király az utolsó parlamenti beszédében. Mihály király idejében a korona még a címer része volt.

A PSD újra ígérget

A liberálisok nem most próbálják először visszahelyezni a koronát Románia címerébe. 2015 májusában a PSD–UNPR–ALDE többség szavazataival utasítottak el egy hasonló javaslatot. Victor Ponta kormánya kedvezőtlenül véleményezte a tervezetet a Parlamentben, mert szerinte ez jelentős kiadásokkal járna és a címert csak társadalmi-politikai változások alkalmával szokták módosítani.

„Májusban elvileg minden parlamenti frakció egyetértett e törvényjavaslat megszavazásával. Reggel, amikor a törvénytervezet vitája volt, a PSD-s Iacoban képviselő azt mondta, a PSD támogatja ezt a tervezetet. A PSD-s kollégák délutánra meggondolták magukat”, mutatott rá Grigore Crăciunescu.

A törvénytervezetet tegnap vitatta meg a Szenátus plénuma, a szenátorok pedig hétfőn szavaznak. A liberálisok azt mondják, hogy a PSD ezúttal a PNL-vel együtt megszavazza majd a sas megkoronázását. „Konszenzus van ezzel a tervezettel kapcsolatosan. A többi párt képviselője azt mondta, hogy egyetért a törvénnyel”, mondta az Adevărulnak a PNL-s szenátorok frakcióvezetője, Ion Popa.

A Centenáriumra új címer lesz

Ha az ebben az ügyben döntő Képviselőház megszavazza a tervezetet, a hatóságoknak 2018. december 31-ig kell módosítaniuk az összes jelenleg használt címert és pecsétet.

 

A címet a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS