A Donald Tusk ET-elnök által ismertetett javaslatcsomag komoly engedményeket tesz David Cameronnak.
A brit kormánnyal folytatott tárgyalássorozat nyomán eddig összeállt javaslatcsomagot az uniós szabályozási reformtervekről kedden tette közzé az Európai Tanács elnöke.
Az ajánlásokról a tagországoknak először a február második felében esedékes EU-csúcson lesz alkalmuk dönteni.
A Brüsszelben ismertetett, a 28 EU-tagállam fővárosaiba megküldött javaslatcsomag több területen – így a külföldi EU-munkavállalók nagy-britanniai szociális ellátásának kérdésében – engedményeket tesz Londonnak. Nézzük csak, pontosan melyek ezek.
• A brit kormány például – a szövegtervezetből következtethetően – a brit EU-tagságról tervezett népszavazás után haladéktalanul
amelyek alapján négyévi nagy-britanniai munkaviszony után lehetne csak igénybe venni a munkavállaláshoz kötődő brit szociális juttatások teljes körét.
Ezt azonban jóvá kellene hagynia a többi EU-társállamnak is, vagyis a döntés nem kerülne teljes egészében London hatáskörébe, ráadásul ezt az eszközt a jogi szövegből következtethetően csak átmenetileg lehetne alkalmazni. A több részre bontott ajánláscsomagban viszont nem található utalás arra, hogy a „vészféket” mennyi ideig lehetne alkalmazni.
• A jelentős engedmények közé tartozik ugyanakkor, hogy a javaslatcsomag megtiltana mindenféle diszkriminációt az Európai Unióban honos természetes és jogi személyekkel szemben annak alapján, hogy országuk milyen fizetőeszközt használ - magyarán kimondja, hogy
A külföldi EU-munkavállalók szociális ellátási szabályainak szigorítása mellett ez volt London egyik legsarkalatosabb követelése.
A tervezet megfogalmazása szerint tiszteletben kell tartani az euróövezeten kívüli EU-tagállamok döntési hatásköreit, jogait és kötelezettségeit, viszont az euróövezeten kívüli uniós országok sem hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek veszélyeztetnék a valutaunió integrációs célkitűzéseinek megvalósítását.
• Brit szempontból komoly eredménynek tűnik az is, hogy a Tusk által kedden ismertetett tervezet
az EU-integráció mind szorosabbra vonásának folyamatából, és ez szerepelne a jövőbeni EU-szerződésekben is. Ugyanakkor egyelőre nem található utalás a bonyolult és szerteágazó jogi szövegtervezetben arra, hogy ez a mentesség milyen formában kerülhetne be az uniós szerződésrendszerbe.
• Féleredményt ért el Cameron a külföldi EU-munkavállalóknak járó családi pótlék ügyében. London eredeti követelése az volt, hogy ne vehessenek fel családi pótlékot olyan külföldi EU-munkavállalók, akiknek gyermekei nem élnek Nagy-Britanniában. A szövegtervezet ezt a tilalmat nem tartalmazza, de annyit megenged, hogy Nagy-Britannia a külföldi igénylők hazájában honos megélhetési költségek alapján indexálhassa a családi pótlékot, vagyis adott esetben a nagy-britanniai szintnél kevesebbet juttathasson a külföldi jogosultaknak erre a célra.
David Cameron brit miniszterelnök tavaly novemberben ismertette hivatalosan azokat a reformokat, amelyekre a brit kormány szerint szükség van ahhoz, hogy Nagy-Britannia a jövőben is az EU tagja maradhasson.
Nagy-Britanniában 2017 végéig népszavazást tartanak a brit EU-tagság jövőjéről, de London a referendum előtt át akarja alakítani viszonyrendszerét az Európai Unióval, és reformokat kíván elérni a döntéshozatali, szabályozási mechanizmusokban.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.