// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Februárban is vár a terem, a Váróterem!

// HIRDETÉS

A tél utolsó hónapját a ZUG.zone régi-új programjain vészelhetjük át.

A ZUG.zone (Traian u. 40-42. sz.) februárra is változatos programmal készült. Ebben a hónapban három várótermes előadást is láthat a közönség: 18-án 20 órától a legújabb produkciót, a Kedd című előadást, 21-én ugyanacsak 20 órától az Occupy Yourself lesz látható. A hónapot a Zéró című előadással zárja a társulat, február 26-án 20 órától. Az előadásokra foglalás szükséges a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen.

A ZUG.zone egy újabb programot fogad be, amelyet a Váróterem Projekt és a SPOT fesztivál közösen szervez. A neve: Színész-Jam, és a lényege a totális improvizáció és élet-szimuláció. A játékban résztvevő színészek néhány perccel a kezdés előtt ismerik meg a feladataikhoz szükséges információkat, a nézők pedig bármikor döntő szerepet kaphatnak a jelenet történéseiben, végkifejletében. Színész-Jam először február 10-én lesz, majd minden hónap második szerdáján, a ZUG-ban. A belépés ingyenes. Színészek és színi hallgatók jelentkezhetnek február 9-ig, 19 óráig. A résztvevők száma korlátozott, 10 személy jelentkezését várják a szervezők a szineszjam@gmail.com e-mail címen.

Február 23-án, 21 órától a csíkszeredai The Nobody Elses együttes koncertezik a Zugban, amely egy csíkszeredai pszichedelikus surf-punk trio. Tagjai: Fodor Dávid az énekes-basszusgitáros kombó, Marschal Roland szólógitáros és Makai Edina a dobos.

A ZUG.zone-ban februárban is folytatódik a rendszeres programok sorozata: a JamZug zenei improvizációs műhelybe 1-jén, 15-én és 29-én (21 órától) és a Lugosi Béla filmklubba 8-án, illetve 22-én (21 órától) várják a szervezők az érdeklődőket.

A részletes program, illetve további információk a ZUG.zone facebook-oldalán találhatók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro