Az egyre nagyobb veszteségeket szenvedő terrorszervezet brutálisan reagált az elszenvedett csapásokra.
Állítólagos „brit kémek" kivégzését bemutató, Nagy-Britanniát fenyegető videót tett közzé vasárnap az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport.
A vasárnap este elérhetővé vált felvételen egy tökéletes angolsággal, brit akcentussal beszélő álarcos férfi azt üzeni David Cameron brit miniszterelnöknek, hogy Nagy-Britannia el fogja veszíteni az Iszlám Állam ellen viselt háborúját, „ugyanúgy, ahogy az iraki és az afganisztáni háborút is elvesztette".
A brit népet megszólítva a beszélő közli, hogy „az Iszlám Állam, a mi országunk fennmarad, folytatja a dzsihádot, áttöri a határokat, és egy nap lerohanja a ti országotokat, amelyet a saría (az iszlám jogrendszer) előírásai szerint ural majd".
A felvételen ezután öt, narancssárga rabruhába öltöztetett férfit agyonlőnek egy sivatagi helyszínen. A videón beszélő férfi szerint a megölt öt ember „Nagy-Britanniának kémkedett".
Egyikük a videón azt mondja, hogy a britek az Iszlám Állam tagjainak, köztük két brit állampolgárnak a hollétéről kértek tőle információkat.
A brit királyi légierő (RAF) egy drónnal tavaly augusztusban megölte az Iszlám Állam két brit tagját, a walesi illetőségű 21 éves Reyaad Khant, valamint a skóciai Aberdeenben született Ruhul Amint. A vasárnap közzétett videofelvételből nem derül ki, hogy róluk beszélt-e a nem sokkal később agyonlőtt fogoly.
Cameron a Szíriában végrehajtott augusztusi támadásról a londoni alsóházban beszámolva annak idején kijelentette, hogy az akció „önvédelmi jellegű, szükséges és törvényes" volt, mivel a brit elhárítás információi szerint Khan nagyszabású terrortámadásokat tervezett Nagy-Britanniában.
A BBC által vasárnap este megszólaltatott stratégiai elemzők szerint lehetséges, hogy az új videofelvételen beszélő álarcos férfi az Iszlám Állam egyik legbrutálisabb, tavaly megölt, brit állampolgárságú kivégzőjének „utódja".
A 27 éves Mohammed Emwazit - akit a brit sajtó „Dzsihád John" néven emlegetett - az amerikai légierő ölte meg novemberben Szíriában, drónok bevetésével.
Emwazi Kuvaitban született, de hatéves korában szüleivel Nagy-Britanniába költözött. A londoni Westminster Egyetemen tanult számítógép-programozást, majd Szíriába utazott, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz.
Nem sokkal később feltűnt azokon a videókon, amelyek James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírók, két brit és egy amerikai segélyszervezeti aktivista, David Haines, Alan Henning és Peter Kassig, valamint egy japán újságíró, Goto Kendzsi brutális meggyilkolását mutatták.
A filmeken ugyanaz a londoni angol akcentussal beszélő, fekete maszkot viselő terrorista állt késsel a kezében a narancssárga öltözetet viselő túszok mellett, sivatagi környezetben.
London már az első brutális gyilkosságról 2014 nyarán közzétett videó megjelenése után hivatalosan elismerte, hogy a terrorista minden bizonnyal brit állampolgár, tavaly pedig - nem sokkal megölése előtt - kétséget kizáróan megállapították személyazonosságát.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.