// 2025. július 19., szombat // Emília

Székelyföldön gyógyulnak a német lelki beteg kamaszok

// HIRDETÉS

Németországi alkoholista vagy drogfüggő szülők gyermekeit Erdélyben tanítják beilleszkedni a társadalomba.

Németországi alapítványok közvetítésével erdélyi családoknál tanulnak beilleszkedni a társadalomba lelkileg sérült németországi fiatalok – írta a Székelyhon portal. Az évek óta zajló programban kiegyensúlyozott erdélyi családoknál olyan 12 és 18 év közötti németországi fiatalokat helyeznek el, akiknek a társadalmi beilleszkedését Németországban nem sikerült biztosítani. Balázs Lehel, a Speranța Copiilor (Gyermekek Reménysége) romániai alapítvány programvezetője a portálnak elmondta, a szülői jogtól megfosztott, alkoholista vagy drogfüggő szülők lelkileg sérült gyerekei kerülnek erdélyi családokhoz.

A német gyámhatóság kiemeli a kiskorúakat a számukra káros családi környezetből, és első lépésben kis létszámú németországi nevelőotthonokba vagy családokhoz helyezve próbálja beilleszteni őket az iskolarendszerbe. Azok a fiúk kerülnek külföldi befogadó családokhoz, akiknek a beillesztésével helyben sikertelenül próbálkoztak. Az átköltöztetés célja az, hogy kiemeljék őket a helyi környezetből, és ezáltal biztosítsák számukra egy új kezdet lehetőségét.

A német gyerekek aktívan részt vesznek a befogadó családok életében, ily módon megtanulják, megtapasztalják a normális családi életet. „Mint minden gyereknek, nekik is csak nyugalomra, szeretetre és elismerésre van szükségük” – mondta a portálnak Balázs Lehel. A gyerekek nincsenek elzárva helyi kortársaiktól, a szocializációs lehetőségektől. Iskolába nem járnak, magántanárral készülnek a németországi záróvizsgákra.

Bár a program végén a gyerekeket visszatelepítik Németországba, ők később is tartják a kapcsolatot a befogadó családdal, amely teljes jogú tagjaként kezeli őket. A programhoz a német állam biztosítja a serdülők ellátási költségeit és a felügyelők képzését. Eddig különböző romániai alapítványokon keresztül körülbelül kétszáz németországi gyermek gyógyult erdélyi családoknál. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro