Isten hozott a világ legkevésbé biztonságos helyszínén – hangzik a mérsékelten lélekmelengető üdvözlés. Ami Szíriában vagy egy mexikói drogkartellek által ellenőrzött Ciudad Juárez-i külvárosban nem is lenne különösebben meglepő. Csakhogy nem a Közel-Keleten és nem is Mexikóban hangzik el. Hanem Brüsszelben, az Európai Parlament egyik üléstermében. Ekkor még nincs is maximális szinten a terrorriasztás, mint néhány nappal később.
A kijelentést tevő Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő nem hagy sokáig csodálkozni a meglepő felvezetést követően, és kifejti, szerinte miért ez a helyzet: a lomha uniós bürokrácia nem igazán törődött a fenyegetésekkel. Például azután, hogy kétszer is kirabolták a parlament postahivatalát, nem az intézmény biztonságát erősítették meg, hanem a postahivatalt számolták fel. Ráadásul jelenleg az EP-ben csupán egyetlen bejárat használható, mivel a Luxemburg térre nyíló részt éppen tatarozzák, tehát ha valami gond van, a menekülési útvonalak száma is korlátozott.
A megállapítás nem igazán járul hozzá a biztonságérzetünkhöz – már csak azért sem, mert ott jártunkkor még csupán négy nap telt el a Párizs belvárosában, illetve a Stade de France közelében elkövetett merényletek óta. Ráadásul kiderült, hogy a terroristák éppen Brüsszel egyik, főleg arabok lakta negyedéből, a rossz hírű Molenbeek-Saint-Jeanból indultak útnak.
A tényekhez azért hozzátartozik, hogy mindezek nyomán az EP bejáratánál – ahol a tagállamok zászlai közül kitűnik a félárbocra engedett francia lobogó – gépkarabéllyal felfegyverzett, marcona tekintetű katonák posztoltak, odabent pedig olyan biztonsági ellenőrzésen kellett átmenni, mint a reptereken: még az öveket is le kellett csatolni, hogy az embert beengedjék az épületbe.
Migránsválság és terror
Amúgy a beszélgetést – amelyen a Kárpát-medence szinte minden szegletéből a magyar néppárti EP-frakció által meghívott újságírók vesznek részt – természetesen a terrorizmus, és a hozzá kapcsolódó migránsügy uralja. Szájer képviselő elárulja: bevándorlásügyben még mindig óriási nézetkülönbségek vannak a vezető európai politikusok között, és mivel Orbán Viktor az egyetlen olyan politikus, aki ellenzi a betelepítést, és miniszterelnökként kétharmados felhatalmazása van – a nyugat-európai országokban az ezen álláspontot képviselő pártok távol állnak a kormányszerepléstől –, ő az, aki többé-kevésbé szalonképesen képviselheti ezt a nézőpontot.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az ideológiailag a Juncker-Reding-Cohn-Bendit-Schulz „álomkvartetthez” közel álló körök nem utálják, bár az is igaz, hogy az utóbbi időben megszaporodtak azok a hangok, amelyek megértőek a magyar állásponttal szemben. Ami azonban nem jelenti azt, hogy érdemes lenni elhinni azokat a sajtóban napvilágot látott megjegyzéseket, miszerint hamarosan fordulat várható a nyugat-európai politikusok részéről – ehhez még hónapok vagy évek kellenek.
(Amúgy korábban, a brüsszeli magyar állandó képviseleten is azzal a megjegyzéssel szembesültünk, hogy az EU döntési mechanizmusa végtelenül lassú és bürokratikus, de azért rendkívüli fontosságú ügyekben, mint például a bevándorlás, képesek viszonylag gyorsan is határozni – igaz, az illetékes azt is megjegyezte, hogy szinte megoldhatatlannak tartja a válságot.)
Kérdésünkre, hogy a mostani felfokozott helyzetben – és annak fényében, hogy Magyarország markánsan a muzulmán bevándorlás elleni álláspontot képvisel – nem tart-e attól, hogy a brüsszeli magyar politikusok, munkatársaik, illetve az ottani magyar állandó képviselet is felkerülhetnek a terroristák céltáblájára, Szájer azért megnyugtat: ennek a veszélyét nem tartja különösen jelentősnek.
A találkozón szintén jelen levő másik EP-képviselő, Gál Kinga abbéli aggodalmát osztja meg, hogy a mostani válság a schengeni övezet végét jelentheti, amit nem szabadna engedni, mindazonáltal a terrortámadások nyomán az Unió tagállamai várhatóan végre megállapodhatnak arról, hogy a légi utasok adatait nyilvántartsák és megosszák egymással. Emellett rámutat: a migránsok kvóták szerinti szétosztása működésképtelen, hiszen nem lehet megakadályozni, hogy például Lengyelországból Németországba menjenek.
Ugyanakkor arra a veszélyre is felhívja a figyelmet, hogy a migránsválságot és a terrortámadások kiváltotta közhangulatot egyes országok – például a románok – arra használhatják ki, hogy a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai üggyé nyilvánítsák, ami nagymértékben hátráltathatná a kisebbségi jogok érvényesítését, illetve azok számon kérését.
(És ha már magyarellenes lobbi: a találkozót követően részt vehetünk a magyar néppárti delegáció ülésének egy részén, ahol Tőkés László képviselő árulja el, hogy felvidéki kollégájának, Csáky Pálnak kellett késhegyre menő, de végül sikerrel végződött csatát vívnia a román diplomáciával, amely nemtelen eszközökkel próbálta meg megakadályozni, hogy az EP petíciós bizottsága foglalkozzon a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának kérdésével.)
Mérsékelt rendőri jelenlét az első napokban
Hogyan fest egy olyan főváros, amelyről kiderült, hogy egyik negyede „terroristakeltetőként” üzemelt? Nos, eláruljuk: gyakorlatilag pontosan ugyanúgy, mint bármikor – legalábbis a párizsi terrortámadások utáni első hétben, hiszen múlt szombaton már a legmagasabb, négyes fokozatúra emelték a riasztást, az utcákat pedig katonák lepték el.
Ám közvetlenül a merényletek után ennek még nyoma sem volt: miközben a támadások nyomán hétfői indulásunkkor a Liszt Ferenc repülőtéren gépkarabéllyal felfegyverzett rendőrjárőrök cirkáltak, a charleroi-i légi kikötőbe való megérkezéskor egyetlen egyenruhást sem láttunk. Mintha bizony nem derült volna ki közben, hogy a terroristák épp a belga fővárosból mentek Párizsba gyilkolni.
Nota bene, a reptéren útlevél-ellenőrzést tartottak – ami annak fényében, hogy egy másik schengeni tagállamból érkeztünk, nem megszokott eljárás. Néhány közintézmény kapuján felirat hirdette: a terrorkészültség sárga – vagyis kettes – fokozatú a négyes skálán, ezt szerdán, a terroristák által lakott Saint Denis-i ház ostroma idején egy fokozattal megemelték.
Egyébként rendőrt csak ritkán láttunk: útban a reptérről Brüsszel felé, amikor egy koccanásos balesethez szálltak ki, az Európai Bizottságnak otthont adó épület mellett, amikor egy járőrkocsi reccsent rá az éppen az úttesten átkelő gyalogosokra, hogy adjanak számára elsőbbséget, majd éjszaka a legendás Delirium tremens nevű kocsma mellett, amint egy kéttagú járőr békésen trécselt az egyik kapualjban sörözgető és dohányzó társaság tagjaival. (Merthogy Magyarországhoz hasonlóan a belga vendéglátó-ipari egységekben is tilos a dohányzás).
Tény ugyanakkor, hogy ebben az időben a rendőrség valóban elfoglalt volt, mert jelentős erőkkel vonult be Molenbeek kerületbe, ahol a párizsi terroristák rokonainál és ismerőseinél tartottak házkutatásokat. Arra egyébként kísérőnk már az első napon határozottan megkért, hogy ne menjünk Molenbeekbe, ha jót akarunk, mint ahogy arra is figyelmeztetett, hogy este tíz után a saját biztonságunk érdekében jobb nem metróra szállni.
A hugyozó puttó városa
Ettől eltekintve kevés dolog jelezte, hogy az átlagostól eltérő állapotok uralkodnának a városban. Három nappal a párizsi merényletek után, hétfőn este a város főterén, a híres Grand Place-on (azaz flamandul Groote Markton) álló, csodálatos, gótikus városháza tornyát még a kék-fehér-piros francia trikolór színeivel világították meg a szolidaritás jegyében, de kedden már a szokásos díszkivilágítás fogadott.
Aztán nyolc nappal a merényletek után, múlt szombaton minden átmenet nélkül a legfelső, négyes fokozatra emelték a terrorkészültséget, ami közvetlen fenyegetést jelent – furcsa volt már itthonról, a televízióban látni, hogy azokon az ismerős helyszíneken, ahol pár nappal azelőtt nyugodtan csatangoltunk, katonai járművek állnak, és az általunk csak az EP előtt látott fegyveres katonák minden fontosabb ponton, így a Grand Place-on is ott vannak. A hatóságok a nyilvános rendezvények elhalasztását kérték, és felszólították a mozikat, színházakat, hogy zárjanak be. A brüsszeli metrót pedig teljesen leállították – döbbenetes volt belegondolni, hogy kedden még jómagam is utaztam rajta.
Igaz, akkor még semmi nem utalt a későbbi ostromállapotra. A hűvös, esős brüsszeli időjárásban turisták ezrei igyekeztek, hogy megtekintsék a város nevezetességeit, a Groote Markttól a Pisilő kisfiú szobráig, amit jelen sorok szerzője sem hagyott ki.
Bár – vállalva a kultúrsznobok mélységes megvetését – elárulja: őszintén szólva túlságosan mély benyomást nem tett rá. Mégis, mit zabálnak egy hatvan centis szobron, ami egy szükségét végző, pufók kisfiút ábrázol? Mitől lesz egy város szimbóluma egy hugyozó puttó?!
Arról nem is beszélve, hogy a szűken vett belvároson kívül, ahol gótikus és szecessziós paloták állnak, a belga főváros rettenetesen elhanyagolt, sok a szemét, rengeteg az üresen, lelakva álló ház, az EP üveg-acél épülete és a környező irodaházak pedig bármikor jó eséllyel indulnának a világ leglélektelenebb, legvigasztalanabb épületei számára kiírt versenyen. Mint megtudtuk, mindez azért van, mert egyrészt a flamandok jórészt kivonultak az eredetileg flamand, de a francia anyanyelvű vallonok által „lenyúlt” és elfranciásított városból, másrészt azért, mert az EU-negyed környékén álló ingatlanokat spekulánsok vásárolták fel, akik arra számítanak, hogy az EU-intézményeknek otthont adó irodaházak bővítésekor majd jó pénzért adhatnak túl a patinás, jellegzetes külsejű, keskeny, de több emeletes ingatlanokon.
Azért ellátogattunk a főteret övező kocsmákba is, hogy megkóstoljuk a híres belga söröket – és miközben a szűretlen, fehér nedűket vagy a meggyízű kriekeket szürcsölgettük, azért átvillant az agyunkon a gondolat, hogy néhány napja nem is olyan messze, Párizsban épp így ültek azok is a vendéglők teraszán, akikre rátámadtak a közeli Molenbeekből elindult gazemberek.
A szűk belvárosi utcákban levő vendéglők teraszain ülő, illetve egyik kocsmából a másikba tartó turisták ezreihez hasonlóan azonban mi sem hagytuk, hogy úrrá legyen rajtunk az aggodalom, és inkább rendeltünk még egy sört az ízletes fűszerek társaságában elkészített feketekagyló-tál mellé.
Hiszen ha engedünk a félelemnek, és a következő sör helyett inkább hazamegyünk, akkor máris a terroristák győztek.