Parapistáról és „nyelvtörténeti” karikatúráiról

Nem tudnám megmondani, mióta lettem ennyire „akurátés” (hogy felcsíki anyósom gyönyörű szóátköltését idézzem!), de egy ideje szeretem, ha mindennek megvan a pontos helye körülöttem.
Hirdetés

A tévé távirányítójának például szigorúan az ágyam mellett kell hevernie, a bicskámnak viszont a mikrohullámú sütőn van a helye – tízbanisok, eurócentek, semmire-se-jó benzinszámlák társaságában.

És ugyanígy: egy ideje nagyon nem szeretem, ha kisebbséginek, rommagyarnak, külhoninak vagy mit-tudom-én-minek neveznek. Hívjanak csak nyugodtan székelynek, vagy ha ez túl bonyolult lenne, megelégszem a góbé megnevezéssel is.

A góbé szóval mindössze egyetlen aprócska bajom van: 

az tudniillik, hogy nem tudjuk, honnan származik. Nem tudta még a nyelvzseni Szentkatolnai Bálint Gábor se, akivel Arany János imígyen csúfolkodott egyik bökversében: „Szegény Bálint Gábor, / Boldogtalan góbé, / Amennyit te szenvedsz, / Mi ahhoz a Jóbé”, pedig Bálint Gábornak csak annyi volt a „bűne”, hogy nem hódolt be se a finnugrista, se a törökös iskolának. Mondom, baj van a „góbé”-val, már az eredetét illetően is, s bár egyesek óvatosan a „kópé”-ból származtatják, bonyolítja a dolgot, hogy a kópéról se tudjuk, honnan származik. Arra gondolni se merek, hogy eredeti, „ősmagyar” szó is lehet, mert ezzel rögtön kiírnám magam a művelt, haladó körökből. Nem, kérem,
  

az nem létezik, hogy valamely fontos szavunk ne latin, szláv, német vagy hottentotta eredetű legyen!  

Bő tíz évvel ezelőtt szerepelt a hírekben, hogy Kasmír tartomány egyik eldugott völgyében egy egész falu süketnéma. Elképzelhető tehát – mondják a haladó körök –, hogy ott állnak a „süketnéma” honfoglaló magyarok a Vereckei-hágón, s kézzel-lábbal magyaráznak egymásnak (mint Parapista karikatúráinak szereplői!), hogyaszongya: Töhötöm megy Erdélybe, Huba csak ide, eherré, a Felvidékre stb.
 
„Mint Parapista karikatúráinak szereplői” – mondottam az imént. S tényleg nem utolsó élvezet minden nap Parapista góbéságait látni-olvasni: nem kizárt, hogy addig fog hülyéskedni, amíg eltalálja szarva közt a tőgyit, s bebizonyítja országnak-világnak, hogy a góbénak még így, medvéstül-adomástul-komámasszonyostul is helye van a nap alatt.
 
 
„De mikor érkezünk meg végre a mai Parapista-kiállításhoz?” – kérdezhetnék Önök. Szó köztünk maradjon, de teljesen jogos lenne a kérdésük. Én ártatlan pofával persze rögtön azt válaszolnám, hogy: „De hát itt vagyunk, kérem! Vagy nem ilyen egy kiállítás?” Na ugye hogy ilyen! Azaz: megérkezik az úri közönség (mármint Önök), egy kicsit fészkelődve meghallgatják, hogy mit okoskodnak kiállítás-megnyitó gyanánt, megisznak valamit, s azzal megy mindenki a dolgára.
 
Én most mégis arra kérem Önöket, hogy ne siessünk annyira, hanem próbáljuk meg komolyan venni Parapistát és saját magunkat (vicc van éppen elég itt, a falakon). A jómúltkor szinte vérre menő vitát folytattam egyik kedves ismerősömmel, aki azt állította, hogy az, amit Parapista csinál, nem is karikatúra, hanem viccek illusztrálása. Nem akartam fogalmi vitába bonyolódni az illetővel, inkább lerajzoltam neki egyik góbés remekművemet, pedig sose voltak se góbés, se másmilyen grafikusi ambícióim. A remekmű látszólag mindössze egy nagyobb és egy kisebb pálcikaembert tartalmaz. Óriási tévedés! A remekmű címe ugyanis: Madonna gyermekkel. Végül az én kedves ismerősöm is elismerte, hogy
 

nem árt néha egy kis szöveg is a vonalak mellé – a jobb megértés érdekében.  

Hogy ez a szöveg éppen cím-e, vagy egy komplett anekdota, szerintem teljesen indifferens. A lényeg az, hogy Fokvárosból is látszik: az itt kiállított munkákat kizárólag Parapista rajzolhatta!
Nézelődjenek tehát még egy kicsit, igyanak meg valamit… s gratuláljanak a Mesternek. Én is azt fogom tenni! 
 
(Para István Góbéságok című karikatúra-kiállítása november 27-ig látogatható Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. A szöveg a november 5-i megnyitóra készült.)
Hirdetés