A könyves rendezvényen ugyanis kiemelt programok is lesznek. Előadások, koncertek, beszélgetések színesítik a kínálatot.
A november 12-én kezdődő marosvásárhelyi könyves szemlén természetesen most is a könyveké lesz a főszerep, de az összesereglett kultúrafogyasztók színielőadáson és koncerten is részt vehetnek: a könyvvásáron évek óta először lépnek fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei, és sor kerül Halász Judit első erdélyi koncertjére is.
A kolozsváriak a Leonce és Léna című előadással lépnek fel Vásárhelyen. A 2010-be UNITER-díjra jelölt előadás alapját Georg Büchner szövege képezi, mely a drámairodalom első, az emberi gondolkodás és beszéd széthúzásához vezető, elszemélytelenítő mechanizmusról szóló remake-je. A Tompa Gábor rendezte darab főbb szerepeiben Bodolai Balázst, Györgyjakab Enikőt, Váta Lórándot és Viola Gábort láthatjuk – november 12-én este 7 órától.
Ugyancsak 12-én, délután fél öttől kerül sor a Varga Gábor Kályhabúcsúztató című műve nyomán színpadra állított felolvasószínházra is Gáspárik Attila rendezésében. A Kályhabúcsúztató tulajdonképpen rekviem a régen letűnt erdélyi magyar polgári lét emlékéért.
Halász Judit a Csiribiri című műsorát viszi színpadra, két alkalommal is: november 14-én 11, illetve 17 órától. Az összeállításban ismert gyerekdalok, megzenésített versek és mondókák szerepelnek.
Szintén nem mindennapi élményben lesz részük a Garaczi László Ovibrader szövege alapján készült előadás nézőinek sem. A darab során Petyus, a „szeretlek” szó kimondására képtelen kisgyerek múltbéli és jövőbeli életének szakaszai elevenednek meg epizodikusan a gyermekpszichológusnál megélt hipnózis alatt. Az előadást november 13-án, 19.30 perctől a Kultúrpalota Kistermében tekinthetik meg az érdeklődők.
A könyvvásár szervezői emellett számos ingyenes programra is várják a látogatókat, köztük a Magyar Irodalmi Estre (november 12-én, 17 órától), az erdélyi szépirodalmi lapok főszerkesztőinek kerekasztal-beszélgetésére (november 13-án, 17 órától) vagy a Király István által rendezett Jánosházy György-emlékestre (november 14-én, 19.30-tól).
Tessék megrohamozni a jegypénztárakat!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.