Ilyen gyenge képességű, szociálisan érzéketlen, korrupt, csak a saját érdekeiket néző képviselők és szenátorok sem ültek még a demokrácia legfőbb intézményeiben.
„Úgy negyedszázada, vagyis amióta figyelem a román törvényhozásban történteket, nemigen fordult elő, hogy ha a saját zsebüket kellett megtömni, akkor a honatyák ezt nem egyöntetűen szavazták volna meg. De ilyen pénzhez nyúlásra, mint amilyen mostanában a parlament két házában végbemegy, eddig nemigen akadt példa. Igaz, ilyen gyenge képességű, szociálisan érzéketlen, korrupt, csak a saját érdekeiket néző képviselők és szenátorok sem ültek a demokrácia legfőbb intézményeiben.
A napokban is, jobb ügyre is használható energiával, nem csak a saját jövedelmük csillagos égig való felemeléséért küzdenek, hanem a menesztésük utáni magas nyugdíjak megszerzéséért is. Egyikük, civilben anyagszállító, meg is magyarázta: hiába tanult az orvos, a tanár, a mérnök annyit, amennyit, ő többet ér náluk, mert az ő vállain nyugszik az ország gondja. És őt ezért jól meg kell fizetni. Másikuk azért panaszkodik, hogy ha nem jön »népet szolgálni«, akkor most »többet kaszálhatott« volna, s öreg korát nagyobb anyagi biztonságban tudhatná.
Hogy időközben se üljenek ölbe tett kezekkel, többen is a pereputtyukat a közelükben lévő, jól megfizetett állásokba dugták be, azt lódítván: nem tudták, hogy ezzel törvényt sértenek. De tudták, bizony, csak éppen nem érdekelte őket! Mert ha többletpénzről van szó, oda sem figyelnek a jogszabályokra, két marokkal kapkodnak utána. Főleg, ha a közét lehet lenyúlni."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)