Anyanyelvhasználat: a helyzet jó, de nem reménytelen

Öt kisebbségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakember beszélte ki a közigazgatásban biztosított anyanyelvhasználat kérdését.
Hirdetés

A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) kezdeményezésére öt intézmény – két egyetem és három kisebbségkutató intézet – egy-egy szakembere ült össze péntek délután a kolozsvári színház stúdiótermében, hogy a közönség számára is nyilvánosan, de az elhangzott megállapítások képi és hanganyagának rögzítésére fektetve a hangsúlyt, a közigazgatásban biztosított – vagy történetesen nem biztosított – kisebbségi anyanyelvhasználatról vitatkozzanak.

A KAT ezzel a témával indította a Nemzetpolitikai kerekasztal című előadássorozatát, melynek célja az eseményre szóló meghívó szerint:

„nemzeti létünk szempontjából releváns kérdéseket tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával körbejárni”.

A moderátor, Papp-Zakor András bevezetőjében egy kárpátaljai tanulmányból idézett, miszerint a  kisebbségi nyelvek megőrzését alapvetően négy, egymással – és a többségi közösségnek a kisebbségekkel kapcsolatos szándékaival, törekvéseivel és politikájával – szorosan összefüggő tényező határozza meg. Ezek pedig a következők:

  • Beszélők, akik fenntartják a nyelvet (demográfiai faktor).
  • Helyzetek, színterek, ahol a nyelvet nem csupán szimbolikus és szakrális, hanem gyakorlati célokra, valódi kommunikációs igények kielégítésére is használni lehet (hasznossági tényező).
  • Jogok, melyek biztosítják a nyelv használatának lehetőségét (politikai
  • feltétel).
  • A  beszélők szándéka: hogy akarják is használni ezt a nyelvet, illetve tovább örökíteni a következő generációk számára (szimbolikus érték).

A tanulmány megállapítása szerint a magyar nyelv hosszú távú fenntartása csak akkor lehetséges, ha valamennyi feltétel együtt van.

A moderátor a jelenlegi romániai kisebbségi anyanyelvhasználat jogi feltételeire és azok gyakorlati alkalmazására vonatkozó kérdésére elsőként Horváth István (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) nyújtott átfogó képet. Az anyanyelvhasználat jogi kereteinek kiépítésével az 1993–96 közötti időszaktól kezdve foglalkoztak. A törekvés arra irányult, hogy a kisebbségi nyelvet beszélők számára minél szélesebb körű autonómiát lehessen biztosítani. A kisebbségvédelmi törvények személyekre vonatkoznak, ezeket Románia belső jogrendjének részévé tette, így különböző erősségű és koherenciájú jogszabályok születtek az anyanyelvhasználat különböző területein: az oktatástól kezdve a közigazgatáson át egészen az igazságszolgáltatásig. Horváth István szerint

nem volt alaposan átgondolva a jogszabályok alkalmazása, különösen ami a közigazgatást illeti.

Idővel politikai alkudozással igyekeztek javítani ezeken. Az önkormányzatok nem tudták megteremteni a betartásukhoz szükséges infrastrukturális vagy személyzeti feltételeket, például a formanyomtatványok magyarra fordítását vagy magyarul beszélő alkalmazottak biztosítását.

A romániai magyarság 80 százaléka él olyan településen, ahol a törvény szerint biztosítani kellene az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban. Problematikus, hogy egyes településeken, mint például Kolozsváron, hiába él jelentős számú magyar kisebbség, az arányosságra hivatkozva nem biztosítják a nyelvi jogok gyakorlásának lehetőségét. Említésre méltó, hogy ott, ahol a magyarok többségben vannak, az infrastrukturális feltételek is biztosítottak. Kevésbé jellemző ez az írásbeliségre, aminek az oka egyrészt a hivatalnokok túlterheltsége, másrészt a beszélők viszonyulása, akik inkább kitöltenek egy román nyelvű formanyomtatványt, mint egy magyart.

Horváth István összegzésképpen elmondta: szükséges felülvizsgálni a nyelvi jogok alkalmazását, különösen a közigazgatásban, ugyanakkor

tényleges anyanyelvhasználatra kell buzdítani a magyar lakosságot.

Ferenc Viktória (Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest) több Kárpát-medencei vonatkozást emelt ki, mondván: minden régióban kiemelt fontosságú téma a magyar anyanyelvhasználat kérdése a közigazgatásban. Kárpátalján mintegy száz olyan település van, amely érintett a nyelvi jogok alkalmazásában. Több felmérést és egy fókuszcsoportos kutatást is végeztek nyelvhasználókkal és a közigazgatásban dolgozó alkalmazottakkal, arra vonatkozóan, hogy mennyire érvényesül az anyanyelv használni akarása. Azt tapasztalták, hogy van egy berögzültség az állampolgárok részéről az anyanyelvhasználatot illetően.

Mindemellett sokan nem is tudnak arról, hogy jogukban állna magyar ügyfélszolgálatot igényelni. Azt is tapasztalták, hogy sokkal inkább igényelik szóban az anyanyelvhasználat biztosítását, mint írásban, mert annak nyoma marad.

Ferenc Viktória pozitív példaként hozta fel a Vajdaságot, ahol 2012 óta érvényben van egy olyan nyelvhasználati stratégia, mely akár a romániai magyarság számára is kiindulópont lehetne. A nyelvi jogosítványok többségi elfogadottságára reflektálva elmondta: politikai kultúra kérdése, hogy

Kelet-Európában nehezebben fogadják el a kisebbség evidens jogait, amelyet többletjognak értelmeznek.

Így van ez a Vajdaságban is, ahol a Magyar Nemzeti Tanács nemrég egy nyelvőrséget állított fel a nyelvi jogok megvalósulásának felügyelésére, amit azonban nem fogadtak túl jól a helyi önkormányzatok.

Annál a kérdésnél maradva, hogy mennyire ismerik a kisebbségi nyelvet beszélők a jogaikat, Horváth István elmondta: ez nagyban múlik azokon az intézményeken, amelyeknek kötelességük lenne biztosítani a törvény által szavatolt nyelvhasználati feltételeket. A jogismeret fontos, de azon is múlik, hogy van-e magyar nyelvű űrlap kihelyezve az ügyfélszolgálaton, jelzik-e az alkalmazottak, hogy hol van magyar ügyfélszolgálat, és a gyakorlatban mindez hogyan valósul meg.

Salat Levente, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója a kérdéshez kapcsolódóan megjegyezte: összesen 512 olyan norma van, mely a kisebbségi jogokhoz kapcsolódik, és ezeknek jelentős része nyelvi jogokat is érint. A jogalanyoknak nem kötelességük eligazodni ebben a jogi dzsungelben. Azt is láthatjuk, hogy a jog alkalmazói szívesen elszabotálják a jogosítványokat, a lakosság többsége pedig indokolatlannak tartja ezeket. Az RMDSZ – a vitathatatlan vívmányok melletti – mulasztása, hogy a jogokat zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeképpen érte el.

Senki sem érezte át a jog hétköznapi emberek szintjén történő alkalmazását

– fogalmazott Salat Levente.

Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint fontos különbséget tenni a városok és a magyar lakta kisebb települések, falvak kapacitása között. A magyar döntéshozóknak jó odafigyelniük, hogy legalább azokon a településeken érvényesüljön a jog, ahol magyar polgármesterek, alpolgármesterek vannak. A típusnyomtatványok biztosítására megyei szintű segítséget lehetne biztosítani. Szankcionálni kellene azokat az önkormányzatokat, ahol nem a törvény által biztosított formában járnak el.

Hirdetés

Ehhez a problémakörhöz tartoznak az egészségügyben biztosított nyelvhasználati jogok is. Horváth István kifejtette: két törvényszabályozás is van erre vonatkozóan. Az orvosi kamara lázongani kezdett ezek bevezetésekor, mert úgy értelmezték, hogy az orvosoknak kellene megtanulniuk a páciens nyelvén, holott a magyar nyelvű tájékoztatás biztosítása a menedzsment dolga lenne.

Vizi Balázs (MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest) azzal kapcsolatosan, hogy az általános retorika szerint Romániában példás módon megoldották a kisebbségi anyanyelvhasználat kérdését, nemzetközi összefüggéseket is érintve kifejtette: tíz év alatt nem sok előrelépés történt, ennek ellenére megállapítható,

a jogszabályok által biztosított jogosítványok jó színvonalt képviselnek.

Három színtér létezik, ami európai szinten szóba kerül, amikor valamilyen jog érvényesítéséről szó van:

  • Az első az a politikai szint, ahol ezt hatalmi kérdésként kezelik: ez a politikai háttéralkuk, egymással konfrontálódó nemzetképek terepe.
  • A második a jogszabályok szintje, ahol a jogszabályalkotásnak van egy belső dinamikája. Itt a legfontosabb kérdés, hogy van-e valamilyen ellenőrző vagy szankcionáló rendszer, illetve van-e olyan státusza a kisebbségi nyelvnek, amelyet az alkotmány vagy a törvények garantálnak. Ez Romániában nincs tisztázva.
  • A harmadik a társadalmi elfogadottság szintje, ahol nagyon sok probléma van: a jogismeret hiánya, a jogbiztonságba vetett bizalom hiánya, a nyelvek presztízse, a pénzkérdés.

Vizi Balázs szerint  vegyes lakosságú területeken a kétnyelvűség támogatása, akár a közalkalmazottak nyelvtanfolyamokon való részvétele ösztönző hatású lenne. Nemzetközi összefüggésben elmondta: bár Dél-Tirol példáját gyakran pozitív értelemben említik, de ott is (ugyanakkor Belgiumban is) hasonló gondok merülnek fel a kisebbségi nyelvhasználat terén, mint Romániában. Egyetlen különbség talán csak a pénz kérdése.

Horváth István a nyelvi státus kérdését érintve kifejtette: Romániában a magyar nyelvnek nincs jogi státusa, csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által beszélt nyelvnek. A törvényi szövegezés mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy egyéni jog. Az egész romániai törvénykezésben csak két normatív jog van, mely nevesíti a magyar közösséget: az egyik a nyelvi charta elfogadásához, a másik pedig a magyar nyelv napjának nemrég elfogadott megünnepléséhez kötődik.

Az egyik következő cél lehetne az anyanyelvhasználat megerősítésére a magyar nyelvi statútum kidolgozása, akár helyi szinteken is

– javasolta Horváth István.

Hogyan lehet továbblépni és tartalommal tölteni fel a jelenlegi szabályozást? Vagy teljesen át kellene szabni azt? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András.

Salat Levente szerint a romániai politikai mező igen komoly átalakulások idejét éli, a fő magyar politikai erő partner nélkül maradt. Ennek ellenére úgy látja, hogy van esély arra, hogy a kisebbségi törvény napirendre kerüljön. A fő problémát abban látja, hogy az RMDSZ érdekei ütköznek azzal, hogy ebben a kérdésben előrelépés történjen. Köztudottan van egy törvénytervezet, mely 2005 óta ott van a parlamentben, és amelynek fontos eleme a kulturális autonómia, amiről az érdekképviselet nem mond le.

Ez egy olyan csapdahelyzet, melyben ha volna is nyitottság a román fél részéről arra, hogy a kisebbségi törvény kérdését elővegyék, az RMDSZ nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a kulturális autonómiáról. A BBTE professzora a továbblépés lehetőségét abban látja, hogy a Horváth István által is hangsúlyozott

egyéni jogok helyett területhez köthető jogokként értelmezné a román törvénykezés az anyanyelvhasználati jogot.

Toró Tibor a nyelvi és etnikai kérdések – a nyelvi statútum és a kulturális autonómia – szétválasztása kapcsán elmondta: nagyon sokan intézményi szinten is keverik a két különböző jogot. Hozzátette: a hivatalos nyelvvé válás az autonómia szintjén van, az a román többség nélkül nem kivitelezhető. A jelenlegi szabályozás tartalommal való feltöltését illetően viszont külpolitikai szinten, a Romániáról szóló országjelentésekre támaszkodva lehetne eredményt elérni.

A továbbiakban a százalékarányos küszöb és az arányosság kérdésének problematikáját járták körül a beszélgetés résztvevői. Romániában körülbelül 120 olyan közigazgatási egység létezik, ahol 20 százalék fölött van a magyarság aránya. Ez számban kifejezve 60-70 ezer embert jelent. Ehhez képest vannak olyan nagyvárosok, ahol a magyarok több ezres nagyságrendben vannak jelen, de mivel nem érik el a százalékarányos küszöböt (ami egyébként külföldön általában 8 százalékot, Kárpátalján 10 százalékot jelent), nem gyakorolhatják nyelvi jogaikat. Ez ellentmondásos helyzeteket eredményez. Egy másik fontos probléma, a köztisztviselők számarányos leképeződése a közigazgatási egységekben. Számos esetben fordult elő, hogy

egy állást a magyar nyelv ismeretének feltételéhez kötött egy-egy önkormányzat, ami miatt több kereset indult a diszkriminációellenes tanácsnál.

A kerekasztal-beszélgetés egyik következtetéseként Salat Levente kifejtette: bár nagyon látványos eredményekre nem lehet számítani a kisebbségi anyanyelvhasználatot illetően , de pesszimizmusra sincs ok, hiszen az adott lehetőségek jó kihasználása, a kérdés mikromenedzsmentje nagyon sok mozgásteret biztosít. Ehhez az kell, hogy ne általános politikai eszméket hajszoljunk, amiket majd kampány idején felhasználhatunk, hanem vizsgáljuk meg a jog alkalmazásának lehetőségeit.

Vizi Balázs a következtetések sorában elmondta: az anyanyelvhasználati kérdés folyamatos dinamikus mozgásban van. Állandó nyíltabb, erősebb vagy gyengébb küzdelem van a felek között. Nem valószínű, hogy itt a többség és a kisebbség között egy ideális konszenzus alakítható ki. 

Jó tehát, ha hozzászokunk.

Papp-Zakor András egy dalszöveget parafrazálva zárta a beszélgetést: a helyzet jó, de nem reménytelen…

Szöveg és kép: Mészáros Tímea

Hirdetés