Ami engem illet, nem tartom összeférhetetlennek a vallást és a szexet. Főleg – ahogy az a jelen esetben is történik –, ha a vallásos és a szexuális nevelésről van szó. Más szóval, az iskolán belüli helyükről.

A Weekend Adevărul egy hete újra elővette (és jól tette) a vitát erről a kettős kérdésről. Főleg, hogy a vita eddig is általában párhuzamosan zajlott. Én magam is írtam ugyan a vallásos nevelésről, de nem a szexuálisról, holott teljesen nyilvánvaló a köztük meglévő kapcsolat, ezt pedig az is bizonyítja, hogy bizonyos vallásos nevelés melletti érvek ugyanakkor a szexuális nevelés elleni érvek is. Miről van szó? A Pátriárkia (a Román Ortodox Egyházé, a BOR-é – a szerk.) követelésére kivették az oktatási törvény 2010-es tervezetéből a 17. cikkely 30. bekezdését, mely szerint opcionális vallás-, kultúra- és művészettörténeti órákat vezetnének be. Ezt azzal indokolták, hogy a rendelkezés „csökkenti a vallásóra jelentőségét a többi tantárgy között és visszaélési formákat generálhat”.

Holott a visszaélés pont fordított irányú, ugyanis

a vallásórát térítési lehetőséggé változtatja.

A vallásóra csak akkor érheti el fő célját, ha arról tájékoztatja a diákokat, hogy számos és különböző vallásos felekezet létezik, és rábírja őket ezek tiszteletére. És ezt a célt csakis a kultúrával és művészettörténettel párosított vallások története (figyelem a főnév többes számára) érheti el.

Itt kell felhívnom a BOR vezetői és ugyanakkor a parlamenti képviselők figyelmét arra, hogy az Európa Tanács 2005-ös 1720. számú Ajánlása pontosan erre a célra vonatkozik. Fentebb azt állítottam, hogy a Pátriárkia vallásórával kapcsolatos érve megtalálható, de fordított előjellel, egyes keresztény-ortodox egyesületek felhívásában, melyben azt kérik, hogy az iskolákban ne legyenek szexuális nevelési órák: állításuk szerint a keresztény szellemben való nevelés felelős fiatalokat hozna létre, míg a szexuális nevelés semmirekellőket. Könnyen felfedezhető ebben az a vélemény, mely szerint az abszolutista-dogmatikus kritérium az egyetlen, melynek révén a vallásos nevelés természetes következményekkel járna; ezzel szemben a relativista-történelmi kritérium természetellenes következményekhez vezetne. (Az utalásokat és az idézeteket az október 2-4-i Weekend Adevărul 4. és 5. oldaláról vettem).

Erőszakos indoktrinálás

Számomra nem annyira az a kitartás tűnik érthetetlennek, mellyel a BOR és a többi (ortodox ifjúsági!) szervezet a dogmatikus portát védelmezi, mint inkább az Oktatási Minisztérium és a Parlament hebegése. Az előbbi szabályozásai nem mindig egyértelműek. Az iskolaigazgatók reakcióját az magyarázza, hogy az oktatási intézmények vezetői sohasem voltak túlságosan kezdeményezőek. Kevés kivételtől eltekintve hozzászoktak, hogy parancsra várjanak. És amikor a minisztérium azt üzeni nekik, hogy a vallásóra, szülői kérésére, a vallások történelmével és más rokontantárgyakkal együtt az egyik alternatívaként oktatható, elvárják, hogy pontról pontra megmondják nekik, hogyan is hajtsák ezt végre. Ahogy Creangă meséjében a lusta ember mondja: „Puha-e a kétszersült?”. Írtam már korábban az Oktatási Minisztérium jelenlegi nevéről: ha Tájékoztatási és Oktatási lenne a neve, akkor nagyobb erővel érvényesíthetné azt a természetes pedagógiai elvet, hogy

nem oktatsz, hanem tájékoztatsz,

a BOR dogmatikus elvével szemben, mely az oktatás nevében megtagadja a tájékoztatást. Az előzetes tájékoztatás nélküli oktatásnak manipulálás a neve, akár ideológiai, mint hajdanán, akár vallásos, mint ma.

Vagy egyszerűbben mondva: erőszakos indoktrinálás. Végső soron, ha az iskola állami, nem felekezeti, akkor a vitának itt van vége: nem az a feladata, hogy az ortodoxia-terjesztőket hozzon létre, még akkor sem, ha ez többségi felekezet Romániában, hanem az, hogy olyan embereket neveljen, akik képesek a szabad választásra; nem fanatikusokat kell létrehoznia, hanem toleráns hívőket.

Feleslegesnek tartom arra emlékeztetni az olvasót, milyen szerencsétlen következményekkel jártak a bolygót harcmezővé változtató vallási fanatizmusok. Ezért úgy gondolom, hogy a vallásos nevelés nem egyszerű játék, hanem létfontosságú kérdés a jövő társadalmára nézve.

A szexuális nevelést szintén maximális komolysággal kell kezelni. Már megbocsássanak a Fiatalok Ortodoxiája Egyesület (AOT) vezetői, akik azzal vádolják a szexuális nevelést, hogy „szekularizált” (na, hallod!) és hogy ártalmas az „életre nézve”, a jótékony hatású keresztény neveléssel szemben, szóval bocsássanak meg érte, ha az ostobasággal határos naivitással gyanúsítom meg őket.

Nem állíthatunk ilyenfajta ostobaságokat

a XXI. században. A pszichológusok és a szociológusok több tíz érvet soroltak fel amellett, hogy a szexuális nevelést időben, még az iskolában meg kell kezdeni, rámutatva ugyanakkor arra, milyen veszélyekkel jár ennek hiánya a fiatalok és általában véve a lakosság egészségére nézve. Azt, hogy mi történik a hátrányos helyzetűek körében, ahol többségben vannak az iskolázatlan gyermekek, mindenki tudja, talán a Fiatalok Ortodoxiája Egyesület tagjainak kivételével. Szabad szemmel látható, hogy nem az oktatásnak vannak híján, hanem az információnak, melytől menekülnek, mint ördög a tömjénfüsttől.