Ilyesmiket mond a külügyi illetékes: „amíg nem késő”.
Az amerikai MK-41 Aegis típusú rakétarendszerek telepítése a nemzetközi biztonságot fenyegeti, az Egyesült Államoknak és Romániának pedig meg kell értenie, hogy fel kell hagyniuk az ezel kapcsolatos tervekkel, „amíg nem késő” – jelentette ki Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztérium fegyver-ellenőrzési főosztályának vezetője a jelenleg zajló ENSZ-közgyűlés egyik bizottságában.
Az orosz tisztségviselő arra utalt, hogy az Olt megyei Deveselu mellett az év végéig működőképessé válik az amerikai rakétaelhárító rendszert működtető NATO-bázis.
A korábban többször is megfogalmazott orosz álláspont szerint az Aegis-rendszer beüzemelése Romániában és Lengyelországban megszegi a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződést, amelyet Washington és Moszkva 1987-ben írt alá.
Márciusban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes vádolta az Egyesült Államokat azzal, hogy az Aegis-rendszerben közép- és hosszú hatótávú rakétákat használ, amit az INF-szerződés tilt.
A román külügy reagált a vádakra, az állásfoglalás szerint Uljanov kijelentéseiben semmi újdonság nincs. Mint írják, a román és az amerikai fél, valamint a NATO nyíltan tájékoztatta mind az Orosz Föderációt, mind pedig a nemzetközi közvéleményt arról, hogy az Aegis-rendszer nem Oroszország ellen irányul, kizárólagos célja a ballisztikus rakéták elleni védelem, összhangban a nemzetközi joggal és az ENSZ Chartájával.
Az INF-szerződés megsértésére vonatkozó vádak alaptalanok, mivel az egyezmény kizárólag a földi célpontok ellen bevetett rakétákra vonatkozik, a deveselui bázisra telepített rakéták pedig szükség esetén a levegőben semmisítenék meg ballisztikus fegyvereket. Ráadásul szó sincs arról, hogy a Romániába telepített rakéták nukleáris tölteteket kapjanak.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.