// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Rostás Szabolcs Rostás Szabolcs

Tüneti kezelés

// HIRDETÉS

Nem jelentene gyógyírt, sőt teljesen elhibázott lépés lenne a paraszolvencia meglebegtetett legalizálása.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás Szabolcs
2015. október 06., 09:00

„A kormányzat különböző eszközökkel megoldást keres az egyre akutabb problémára, a tüneti kezeléseken túl azonban nem sokra ment. Október elsejétől 25 százalékkal megemelte ugyan 200 ezer egészségügyi dolgozó bérét, a javadalmazás és a rendszer finanszírozása azonban közel sem éri el azt a szintet, hogy a hazai orvosok és ápolók jelentős része ne válassza inkább a jobban fizető külföldi munkalehetőséget.

Nem jelentene gyógyírt, sőt teljesen elhibázott lépés lenne a paraszolvencia meglebegtetett legalizálása. Egyrészt a hálapénzes »szoftkorrupt« rendszer törvényi szintű elismerésével az állam gyakorlatilag kétszeresen is az adófizetők nyakába varrná az ellátás finanszírozását. Másrészt egy ilyen döntés lenullázná az elmúlt években látványos eredményeket felmutató hazai korrupcióellenes küzdelmet, hiszen egy réteget felmentene a kenőpénz elfogadása bűncselekményének hatálya alól, ami jogilag és erkölcsileg is súlyos következményekkel járna.

A szakemberek riasztó méreteket öltő elvándorlásának megakadályozására újabban a szaktárca a rezidensek »röghöz kötésével«, külföldi munkavállalásuk korlátozásával kacérkodik. Magyarország három évvel ezelőtt bevezette ezt a kényszerintézkedést, ami azonban ott ágazati reformmal, béremeléssel párosult, arról nem beszélve, hogy a szakdolgozók és orvosok körében nem alkalmazható.

Ott is, itt is felmerült már az oktatás költségének uniós szintű szabályozása, vagyis hogy a taníttatás költségét annak az országnak kellene vállalnia, ahol az orvos, ápoló később munkába áll. Mivel azonban ebbe az agyelszívás kedvezményezettjei, a nyugat-európai országok egyhamar nem egyeznek bele, egyértelműen itthon kell megoldást találni az egészségügy hatékony fenntartására és működtetésére."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.