// 2026. november 7., szombat // Rezso
Sántha Attila Sántha Attila

„Visszarománosítani a magyarokat”

// HIRDETÉS

Már jóval a fajelméletnek a német államdoktrínákban való megjelenése előtt Románia a „tiszta vérvonalra” alapozta politikáját. Nem érdekelte, hogy azok a szerencsétlen erdélyi magyarok mit gondolnak, azon volt, hogy elvegye a nyelvünket, a lelkünket.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sántha Attila
2015. október 01., 08:55

„A múlt hétvégén Budapesten tartott Márton Áron-konferencián Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr beszédében ecsetelte az egyháznak a Trianon utáni helyzetét, és elmondta, a román állam tíz évig tárgyalt a Szentszékkel, zsarolva azt. Végül a Vatikán elfogadott három román követelést, ezek közül a legsúlyosabb az volt, hogy az erdélyi magyarságot »erővel elmagyarosított románoknak és németeknek kellett tekinteni«, és mivel a »visszarománosításuk« úgymond nem lehetséges, temesvári német kanonokokat lehetett csak kinevezni az egyházmegyék élére.

Azóta is keresem, az érsek úr valamiféle általánosan ismert történelmi dokumentumokra utalt, vagy pedig első ízben tett bejelentést Románia és a Vatikán két világháború közti viszonyára vonatkozóan – történész ismerőseim véleménye és jómagam kutakodásai alapján úgy tűnik, az utóbbi az igaz.

Azaz röviden arról van szó, hogy minket, erdélyi magyarokat, és azon belül is elsőként a székelyeket be kell olvasztani, vissza kell vinni a román nemzettestbe. És ez mellé a Vatikán asszisztált. Még az is lehet, hogy könnyű volt őt táncba vinni. Miért? Talán azért, amiért a csángók magyarságát is feláldozta és feláldozza a mai napig: úgy tartja, ha a magyarok románokká lesznek, könnyebben terjedhet a katolikus vallás az ortodox románság körében.

Most pedig térjünk át »hazánkra«: eszerint már jóval a fajelméletnek a német államdoktrínákban való megjelenése előtt Románia a »tiszta vérvonalra« alapozta politikáját. Nem érdekelte, hogy azok a szerencsétlen erdélyi magyarok mit gondolnak, azon volt, hogy elvegye a nyelvünket, a lelkünket. A csángók esetében ez nagyjából sikerült, Erdélyben kevésbé, de próbálkoznak mai napig.

És akkor felteszem a kérdést: halló, Európa, mi más ez, ha nem genocídium?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.