Ezt gondolja most a román sajtó Orbán Viktorról

Az európai jobboldali populistáknak Orbán Viktor kormányfő lett az új bálványa. A bevándorlással kapcsolatos kemény politikájával nemcsak bizonyos kelet-európai kormányok egyetértését nyerte el, de pártját is megerősítette.

Orbán Viktor kormányfő minden ősszel beszédet mond a konzervatív elit összejövetelén (az úgynevezett „kötcsei népi pikniken”) (a szerző nem pontos, a rendezvénynek „kötcsei polgári piknik” a neve – a szerk.). Orbán Viktor idén, természetesen, a menekültekről beszélt nagy pátosszal.

Európa gazdag, de gyenge. „Ez a legveszélyesebb kombináció”,

véli Orbán. A „liberális blabla” mélységes identitásválságot okozott a kontinensen. Európának és nemzeteinek meg kell védeniük az etnikai és kulturális struktúrájukat. Magyarország mindenesetre ezt fogja tenni. Az ország nem akarja, hogy a muzulmán migrációval mesterséges és gyors változások történjenek. Sokkal fontosabb lenne a fiatal nemzedék „hétköznapi hazafiasság és nacionalizmus” szellemében való nevelése, például azzal, hogy elsődlegesen hazai termékeket vásárolnának, vagy a köznapi beszédben kerülnék a más nyelvekből átvett szavak és kifejezések használatát.

Nem Orbán Viktor az egyetlen kelet-európai politikus, aki így gondolkodik. De ő az egyetlen, aki ezt nyíltan és hevesen kimondja. Az ország polgárai pedig bátorítják ebben. A felmérések szerint sok magyar osztja a kormányfő álláspontját. De mégis miből fakad ez a vehemencia, miközben a kontinens másik felében nem barikádokról, hanem egyre nagyobb nyitottságról beszélnek?

Propaganda és ellenséges érzések

Látszólag belpolitikáról van szó. A kormányfőhöz közelálló vezetők most a kormánypárt, a Fidesz népszerűségének növelésére használták fel a menekültek témáját. Sikerrel! A menekültekkel kapcsolatosan Magyarországon az utóbbi hetekben kialakult káosz, melyet nagyrészt éppen a kormány lépései okoztak, Orbánt újra az ország leginkább támogatott politikusainak élére segítette.

Az elemzők megjegyzik, hogy a kormányfő vehemens nacionalizmusa és a homogenitás megőrzése melletti érvelése összetett alapokon nyugszik. „Magyarország a többi közép-európai országhoz hasonlóan történelme során megtapasztalta a nyugati demokrácia kettős mércéjét és a másodrangú országokkal szembeni bánásmódját”, magyarázza Mráz Ágoston konzervatív politológus, aki fontosnak tartja emlékezni a trianoni szerződésre (1920).

Magyarország az első világháború után, a győztes szövetséges hatalmak döntése nyomán, területe kétharmadát átengedte (ez a mai nap vicce – a szerk.) a szomszédos országoknak. „Még mindig nagyon erős az az érzés, hogy a nagyhatalmak csorbítják a közép-európai országok szuverenitását, vagy legalábbis képesek ilyesmire.”

Szembesülés a múlttal

Egyes értelmiségiek, mint például Jan T. Gross lengyel történész azon a véleményen vannak, hogy egyes országok, például Magyarország vagy Lengyelország menekültekhez való viszonyulását erősen meghatározza az, hogy ezek az országok nem néztek szembe fasiszta múltjukkal (mi van? – a szerk.). „Az emberek csak ennek megtörténte esetén fogják megérteni, hogy kötelességük megmenteni azokat, akik egy kegyetlen sorstól menekülnek”, írta Gross nemrég a Project Syndicate 2015-ön megjelent egyik kommentárjában.

Magyarország a Holokausztban való részvételével sem szembesült (egyre szebb – a szerk.). Ellenkezőleg, minden erre vonatkozó kísérletet szisztematikusan elfojtottak (lehet még mélyebbre menni? – a szerk.). Az ország kifelé az internacionalizmust és a népek közötti barátságot hirdette, de az izolacionista politika évtizedei (lehet! – a szerk.) után sok ellenséges érzés szökkent szárba a társadalmon belül. Sok más kelet-európai országhoz hasonlóan Magyarország is befogadott kommunista bevándorlókat, néha igazán nagylelkűen. De nem akarták, hogy túl sok kapcsolatuk legyen az őshonos lakossággal (ok, itt elszakadt a követhetőség fonala –a szerk.).

Munkapiaci konkurencia?

Tamás Gáspár Miklós volt antikommunista aktivista és baloldali filozófus – ma az új kelet-európai baloldal egyik mentora – más okokat lát Magyarország és több kelet-európai állam menekültválságban tanúsított viselkedése mögött: „Meglehet, hogy a kelet-európai országok nem élnék túl, ha a saját munkaerő-többletük nem emigrálna nyugatra.”

Az utóbbi négy évben nagyjából 650.000 személy hagyta el Magyarországot, hogy külföldön dolgozzon. „A Magyarországhoz hasonló országok számára létkérdés, hogy akadályozzák a menekülteket. Mi a menekültekkel vagyunk versenyben a nyugati forrásokért, tekintettel arra, hogy a kelet-európai gazdaságok csak keserű viccnek számítanak”, mondja Tamás.

Ezt a versengést Orbán Viktor a következőképpen írta le a kötcsei beszédében: „A menekültek nem valamilyen fenyegetés, vagy a halál elől keresnek menedéket, hanem jobb életet akarnak. Ők is ugyanazt az életet akarják élni, mint mi.” (A szerző itt is pontatlan, mert szövegrészeket mos össze anélkül, hogy jelezné, nem összefüggő szövegről van szó, illetve a magyarról – feltehetőleg – németre, majd románra történt fordítás sem pontos. A szerző által idézőjelben közölt, de ebben a formában valójában nem létező szöveghez leginkább közelálló szövegrészlet a következő: „(…) Most számolatlanul árasztanak el bennünket, lerohanás van, letörik a kerítéseket, és mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy nem biztonságot keresnek, nem az életükért futnak. Törökországban, a török menekülttáborban semmi sem veszélyezteti az életüket, Görögországban sincs veszély, Macedóniában sincs, Belgrád mellett sincs, Budapesten sincs, mégsem ide sietnek. A helyzet úgy áll, hogy ők nem menekültstátuszt akarnak, hanem menekültek szeretnének lenni Németországban. Ez egy másik történet. Valójában nem biztonságot keresnek egy élet-halál fenyegetettség árnyékában, hanem egy életminőséget akarnak megszerezni a maguk számára. Valójában nem biztonságot akarnak. Ami történik, az épp az ellenkezője. Valójában kockára teszik az életüket.

Most egy nagyon szigorú dolgot fogok mondani, ha valakit megsértek vele, elnézést kérek. Láttuk mindannyian a kisfiúnak a képét a tenger partján. Nincs szív, amelyiket ne indítana meg, de mégis: ki ölte meg azt a kisgyereket? A szülei! Senki nem kényszerített senkit arra, hogy egy törökországi menekülttáborból, ahol az élet ugyan nem olyan, mint Németországban, de nem is fenyegeti a biztonságot semmi, az ember fölpakolja a gyerekeit, és a tengeren megpróbáljon egy lélekvesztő segítségével átjutni a jobb élet reményében valahova – kockáztatva ezzel saját maga meg a gyerekei életét. Ez az igazság! Ezen a hangon ma nem lehet beszélni Európában, de az igazság mégiscsak ez. Nos, tehát ezek az emberek nem biztonságot akarnak, hanem éppen fordítva: a meglévő biztonságukat teszik kockára, óriási rizikót vállalva, lélekvesztők, hűtőkamion, alagút… Meghalnak közben a gyerekeik, és ez sem állítja meg őket. Ez az igazság!

A dolog úgy fest, hogy a mi életünket akarják maguknak, azt az életet szeretnék, ami nekünk is van. Olyan életet akarnak, amit mi élünk. (…)” A teljes szöveg itt olvasható. – a szerk.)