Bejött a húzás, a lemondás után az előrehozott választásokat a szélbalos exkormányfő pártja nyerte.
Bejelentette pártja, az eddig kormányzó baloldali Sziriza választási győzelmét vasárnap este Alekszisz Ciprasz augusztusban lemondott volt kormányfő. A szavazatok 99,44 százalékának összeszámlálásán alapuló eredmények szerint a Sziriza a szavazatok 35,47 százalékát kapta, a jobbközép Új Demokrácia 28,09 százaléknyi voksot szerzett, a harmadik a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt lett a szavazatok 7 százalékával. Rajtuk kívül még öt párt - kettő választási szövetségben - jutott be a parlamentbe, közülük a jobboldali Független Görögök (ANEL) a legkevesebb, 3,6 százaléknyi vokssal.
A távolmaradás kimondottan magas, 43,5 százalékos volt, tekintettel arra, hogy Görögországban a választási részvétel hagyományosan magas szokott lenni. Januárban a szavazásra jogosultaknak 36,4 százaléka nem élt jogával, azaz a részvétel akkor 63,3 százalékos volt, most pedig csak 56,5. Az abszolút többség megszerzéséhez a 300 tagú görög parlamentben legalább 151 mandátumot kell megszerezni. A Szirizának és az ANEL-nek együtt 155 honatyája lesz a parlamentben, és közülük 145-en a Szirizát fogják képviselni. Az Új Dermokrácia 75 helyet szerzett meg.
„A Sziriza világos mandátumot kapott négy évre. Ez nem a Sziriza győzelme, ez országunk népének győzelme" - hangoztatta Ciprasz Athén központjában egybegyűlt hívei előtt. Mint mondta, pártja - az országot kormányozva - hét hónapon át vívta egyenlőtlen harcát, és bebizonyította, „túl kemény ahhoz, hogy elhaljon".
„Holnap elbúcsúzunk a múlttól. A görög lobogó most nemcsak a mi országunk felett lobog, hanem Európa legnagyobb terein is" - mondta Ciprasz, és fogadkozott, hogy négy éven át fogja folytatni a harcot hazájáért.
Ezzel egy időben Panosz Kammenosz, a Szirizával eddig együtt kormányzó jobboldali Független Görögök (ANEL) pártnak az elnöke bejelentette, hogy a két párt már hétfőn hozzálát a kormányalakításhoz. A görög elnöki hivatalban közölték, hogy Prokopisz Pavlopulosz államfő hétfőn kormányalakítási megbízást ad a 41 éves Ciprasznak, és amennyiben a két párt kiegyezik a kormány összetételében, a kabinet talán már aznap este vagy kedd reggel leteszi a hivatali esküt. A migrációs válságnak szentelt szerdai EU-csúcson azonban még az államfő fogja képviselni Görögországot egy korábbi megállapodással összhangban.
A Sziriza és az ANEL kormányozta hét hónapon át az országot a januári választások után, de a mostaninál nagyobb többségre támaszkodott a parlamentben. A Sziriza és az ANEL programjában csak az volt a közös, hogy mindketten elutasították a megszorító politikát, a hitelprogram feltételeinek újratárgyalását ígérték.
Ciprasz a múlt hónapban lemondott, miután pártjában fellázadtak a hitelezők szigorú feltételeit tartalmazó harmadik pénzügyi mentőcsomag elfogadása ellen. Ciprasz részéről ez politikai pálfordulással felérő döntés volt, tekintettel arra, hogy a megszorító intézkedések elutasításának ígéretével nyerte meg az előző választást.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.