// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Krebsz János Krebsz János

A kisebbségek érdekei

// HIRDETÉS

Valószínűsíthető, hogy egy kisebbségi sokkal jobban átérzi az üldözött, menekülni kényszerülő, állami erőszakkal megfélemlített migráns lelki állapotát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Krebsz János
2015. szeptember 09., 08:34

„Két nagyon markáns nézet ütközik minden külhoni megosztásban: az egyik szerint a magyar kisebbség érdekei megegyeznek az anyaország érdekeivel, a másik szerint pedig abba a politikai szisztémába kell beleilleszkedni érdekvédő módon, amelyben éppen élni adatott. (És: valószínűsíthető, hogy egy kisebbségi sokkal jobban átérzi az üldözött, menekülni kényszerülő, állami erőszakkal megfélemlített migráns lelki állapotát.)

Az épülő határkerítés következtében a migráns-útvonalak leszűkültek néhány lehetőségre, amelyek többsége magyarlakta vidékeken húzódik át. Szerbia, mint az EU-ba kívánkozó jótanuló, szereti a menekülteket, s elítéli Magyarországot (sőt fasisztázza) a kerítés ürügyén. A gyümölcsöseiket letarolva találó gazdálkodók pedig erősen sérelmezik a helyzetet. Ebben a politikai csapdában, aki megszólal magyar kisebbségként, hogy ennyi meg annyi tonna barackomat ették meg az átvonulók, az könnyen megkapja, hogy a szomszédos ország hivatalos politikájának szószólója, idegen ügynök, belső ellenség.

Úgy gondolom, Romániában is ismerős a kisebbségi kettős csapdahelyzet, bár – minden megosztottság ellenére – itt még egyben a magyarság. A valahová tartozás érzelmi és értékválasztó kérdése szinte megoldhatatlan dilemmákat teremt. Aki fennen hirdeti a Magyarország által képviselt álláspontot, mondjuk a menekültek kérdésében, különösen, ha az állampolgárság szerinti országos álláspont ettől eltérő, hamar megkapja a bozgor minősítést. Magyar oldalról még veszélyesebb, ha valaki kritizálni merészeli az anyaországi (különösen a Fidesz által képviselt) álláspontokat, hiszen adtak szavazati jogot meg állampolgárságot, és nekik is fáj Trianon. Az autonómiától a kommunistázásig, a korrupciótól a képviselők gazdagodásáig van egy működő kettős mérce, amelyben másként bírálódik ugyanaz a cselekedet, ha román vagy magyar politikus az elkövető. (Van egy harmadik kategória az RMDSZ számára külön fenntartva.)

Románia is, egyelőre, nem érintett, benne van a fősodorban, s csak azon aggódhat, hogy megváltoznak az útvonalak, s a hármas magyar-szerb-román határon megjelennek a tömegek. Bár az bíztatónak tűnik, hogy Băsescu migráns- és befogadás-ellenes nyilatkozattal örvendeztette meg közönségét. (Vannak emberek, akikhez képest mi mindig a másik oldalon vagyunk, és ez egyszerűsíti a tájékozódást.)

Politikát művelni kisebbségben a jelen időben szinte lehetetlen. Magyarország álláspontja karakteresen eltér az európaitól."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.