Minden bizonnyal nem vetném papírra ezeket a sorokat, ha nem döbbentett volna meg egy hallgatólagos és konjunkturális Facebook-szövetség egy „tiszta magyar” és egy „vadromán” között, akiket az a kijelentésem zavart, hogy a Kolozsvári Magyar Napok egy lépést jelent a multikulturális társadalom felé. És ez nyilvánvalóan annak a jele, hogy
az erdélyi magyarság saját újrafogalmazására törekszik,
amit én nem az elnemzetlenedési és a jelképek eltemetésére irányuló folyamat egyik szakaszának tekintek, hanem a „passzivitás”, a többséggel szembeni kétségbeesett beletörődés feladásának, tehát annak, hogy ezentúl sokkal aktívabban kíván megjelenni a város életében.
Nem untatom önöket a részletekkel, nem éri meg. Meggyőződésem, hogy az erdélyiek és nemcsak ők, egyre nagyobb bizalommal tekintenek a jövő felé, és végül sikerül majd elkergetnünk a múlt kísérteteit.
Ezért térek vissza az Erdély Fővárosában nemrég véget ért eseményre, és a Nemzeti Zászló Napjával kapcsolatos csíkszeredai rendezvényre gondolva nem tudok nem fejet hajtani az előtt az elegáns mód előtt, ahogy az erdélyi magyarok megünnepelték Nemzeti Ünnepüket.
Szintén a Facebookon valaki (nem számít az etnikuma) a következőt írta: „Minden zászlónak lelke van,következésképpen
megfontoltan kell lobogtatni.”
Ez pontosan illik arra a zavart állapotra, amiben (összességében) a román társadalom leledzik, melynek még hosszú utat kell megtennie, ezen az úton pedig a kolozsvári rendezvények csak egy félénk lépést jelentenek Európa felé. Erdélyi magyarok, nagyra értékelem a megfontoltságotokat!
Egy érett társadalomban már senki sem foglalkozik ilyesmivel, és főleg senki sem akar a zászlók méretében versenyezni másokkal. Nem, ezeknek a lelkükben van a helyük, vagy méltósággal kibontva bárhol, ahol kell.
Sajnos, még sok mindent meg kell értenünk és el kell fogadnunk ahhoz, hogy ez az óhaj valósággá váljon, de remélem, hogy még megérem azt az időt, amikor ha újra meglátok egy árusnál egy süveget (az eredeti szövegben is magyarul – a szerk.) és megtetszik, ahogy az néhány napja történt, akkor nem fogok habozni, megveszem, hordom és – nyilvánvalóan – senki sem fog ezzel foglalkozni.