A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében fellépett a Maros Művészegyüttes és Pál István ,,Szalonna” és Bandája.
A múltbeli kudarcok és a többszörös jogsérelmek ellenére is lehet sikereket elérni Marosvásárhelyen, ennek bizonyítéka a 3. Vásárhelyi Forgatag – ezt a gondolatot fogalmazta meg Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a magyar kulturális napok megnyitóján.
A Vásárhelyi Forgatag néven ismert, vasárnapig tartó rendezvénysorozat nyitóünnepségét a helyi Kultúrpalotában tartották. Brendus Réka kijelentette, a szervezőknek sikerült legyőzniük az elmúlt három évben a kételkedőket, az ellenséges városvezetést és a hatósági gáncsoskodást, és az ő sikerük bizonyíték arra, hogy a vásárhelyi magyarság kezébe tudja venni saját sorsát, nem hagyja elveszni városát, bízik a közösségében és annak jövőjében. Bejelentette: a magyar állam kiemelt jelentőségű eseményként tekint a Forgatagra, és a jövőben támogatni fogja. Rámutatott:
„Olyan időket élünk, hogy nyelvünk és nemzeti szimbólumaink használatában korlátoznak bennünket, iskoláinkat, egyetemeinket megtagadják tőlünk” – mondta. Hozzátette, Marosvásárhely csak akkor kelhet életre igazán, akkor találhatja meg egykori önmagát, ha lakói nemzeti hovatartozástól függetlenül szabadon és önfeledten belakhatják és magukénak érezhetik a várost. Felidézte, hogy három évvel ezelőtt a rendezvény még teljes egészében a Marosvásárhellyel szomszédos Marosszentgyörgyre szorult.
Portik Vilmos főszervező megköszönte a magyar kormánynak a támogatást, amely a rendezvény költségvetésének csaknem felét biztosította. Soós Zoltán, a másik főszervező kijelentette:
Eredménynek nevezte, hogy most már a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem támadja a rendezvényt, hanem együttműködésben állapodtak meg. Közölte, ennek köszönhetően a rendezvény most már teljes egészében Marosvásárhely területén zajlik. A Forgatag díszvendége az idén Baja város.
A hivatalos megnyitón fellépett a Maros Művészegyüttes Szívem virág, míg a világ című előadással, illetve Pál István Szalonna és Bandája.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.