Na, ki volt a magyarok előtt a pannóniai síkon? A románok, naná!

Mert nincs olyan hely, ahol ne a miorica legyen az első.
Hirdetés

A régi krónikák szerint, amikor a magyar törzsek megérkeztek Pannóniába, itt már szlávok, bolgárok és egy „rómaiak pásztorai” nevű népesség élt. A román történészek egy csoportjának meggyőződése, hogy román népességekről van szó. Más szavakkal, Pannóniát a magyar hódítás előtt ősromán népességek lakták.

Kr. u. a IX. században egy lovas harcosokból álló új népesség érkezett a sötét középkor Európájába. A magyar harcosokról volt szó, akiknek neve a „föld gyermekeit” jelentette, finnugor nemzetségekről, melyek fokozatosan érkeztek Ázsia sztyeppéiről és a IX. század közepe táján, főleg a besenyők nyomására, a Dnyeszter és Prut közötti területen telepedtek le.

A magyarokat akkoriban Árpád vezér irányította, nomádok voltak és szarvasmarha-tenyésztésből éltek. Híresen jó lovas íjászok voltak, rohanó lovakról támadtak, kerülve az elhúzódó összecsapásokat és a közelharcot. „Főleg nyilakkal harcolnak, melyeket ügyesen lőnek ki fa-íjaikból. Nem értenek a hadrendben harcoláshoz, vagy várak ostromához; gyakran megjátsszák a menekülést, hogy becsapják az ellenséget. Nem szeretnek sokáig harcolni, mert ha kitartásuk a csatában egyenlő lenne az első összecsapások dühével, akkor legyőzhetetlenek lennének. Vadállatok módjára táplálkoznak, nyers hússal és vérrel”, mondta Regino apát a magyarokról a X. században.

A bizánciak ezeket a törzseket használták fel 895-ben Simeon cár bolgárjai ellen, amikor kegyetlenül kirabolták Bulgáriát és három csatában legyőzték a cár embereit. Simeon cár bosszút állt és a besenyőket küldte a magyarok ellen. El is kergették őket, és ez utóbbiak a római birodalom Pannónia nevű volt tartományába távoztak. 896-ban érkeztek ide és egy szlávokból, bolgárokból és főleg a titokzatos „rómaiak pásztoraiból” álló vegyes népességet találtak itt.

Pannónia lakói

Pannónia, vagyis a mai Magyarországnak helyet adó óriási síkság a IX. században a frank birodalom befolyása alatt állt. Szláv fejedelemségekre és hercegségekre volt osztva, melyeket a morvák, a frankok vazallusai vezettek. Legalábbis ez áll Emsi Rudolf krónikájában is. De a Pannónia területén található népességekről mind a magyar, mind a szláv krónikások írtak. Ennek megfelelően a magyarok Pannóniába érkezésükkor, 896-ban szlávokat, részben bolgárokat és a „rómaiak pásztorainak” nevezett vlachokat találtak itt, akik a volt római tartomány teljes területén elterjedtek voltak.

Íme, például, mit ír Anonymus, II. Béla (így! helyesen: III. Béla – a szerk.) titkára azokról, akik a magyarok érkezésekor Pannóniában éltek, akit Constantin C. Giurăscu (a magyarellenes román történetírás egyik oszlopos tagja – a szerk.) idézett Gesta Hungarorum című dolgozatában. „Ezt az országot szlávok, bolgárok és blachok, azaz a rómaiak pásztorai lakják (Így! Az eredeti szövegben nem „blachok, azaz a rómaiak pásztorai”, hanem „blachok és a rómaiak pásztorai” szerepel. A cikk e részének gyors kritikája itt olvasható. – a szerk.). Mert Attila halála után a rómaiak Pannóniát legelőnek nevezték, mivel nyájaik Pannónia földjén legeltek. És csakugyan, joggal mondták, hogy Pannónia földje a rómaiak legelője, mert a rómaiak most is Magyarország birtokain legeltetnek”, mutatott rá Anonymus. De ezt nemcsak ő állította, hanem egy másik krónikásnál, Kézai Simonnál is megtalálható, de még Nesztor orosz krónikájában is.

„Nekiálltak (a magyarok – a szerz.) harcolni az azokban az országokban élő vlachokkal és szlávokkal”, áll a kérdéses krónikában. Szintén Anonymusnál, de más középkori úti beszámolókban a magyarok által Pannóniából elüldözött „rómaiak pásztorairól”, vagy „rómaiakról” írnak. Anonymus elmesél egy történetet, melyben egy „római” helyőrséget kiűznek egy „Beszprem” (így! helyesen: „Bezprem” – a szerk.) nevű, valahol Pannónia nyugati részében elhelyezkedő várból.

„De negyedik napra megérkeztek Veszprém várához. Ekkor Ösbő és Őse, seregüket elrendezve, heves támadást intéztek a Veszprém várát őrző római katonák ellen”, áll Anonymus krónikájában. A titokzatos „rómaiak”, vagy „rómaiak pásztorai”, akikről csaknem 500 évvel a Nyugat-Római Birodalom bukása után beszéltek, heves vitákat váltottak ki a történészek körében.

A rómaiak pásztorai a románok ősei voltak

Hirdetés

A román történészek, de egyes német, sőt magyar történészek is azon a véleményen vannak, hogy a Pannónia területén élő „rómaiak pásztorai” és „rómaiak” ősromán népességek voltak, melyek együtt éltek a szlávokkal és az aurelianusi visszavonulás után a birodalom ezen védettebb térségeibe vándoroltak, egészen a hunok, majd az avarok inváziójáig. A krónikások, különben, bizonyítékokkal is szolgálnak. Anonymus „blachoknak”, vagyis „vlachoknak” nevezi őket, ezt a német eredetű kifejezést a szlávok, majd a magyarok is átvették, a román népességeknek tulajdonított „oláhok” kifejezés formájában.

Ugyanerre mutat rá Kézai Simon, de főleg Nesztor krónikája. A román történészeknek határozott meggyőződésük, hogy a krónikák titokzatos „rómaiak pásztorai” vlachok, akik nemcsak a jelenlegi Erdély területén, hanem a mai Magyarország egy részén is éltek, ahonnan a magyarok űzték el őket. „A síkság keleti részén, a Tisza mindkét oldalán a magyarok az őseinkre bukkantak, akik a földművelés mellett szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoztak. Ezért is nevezik őket a krónikákban a «rómaiak pásztorainak»”, írta a Románok történelme/Istoria românilor című művében Constantin C. Giurăscu.

A vlachok több száz évet éltek a középkori Magyarországon

Gheorghe Popa Lisseanu román történész és bölcsész éppenséggel azt állítja, hogy ezeknek a román közösségeknek egy része Pannónia magyarok általi meghódítása után is helyben maradt, és továbbra is kiterjedt területeket foglalt el a Balaton környékén. Sőt, a román történész azt állítja, több település neve még mindig a pannóniai román közösségekre emlékeztet.

A két világháború közötti időszakban, G Fejer (így! valószínűleg: Fejér György – a szerk.) dokumentumgyűjteményében számos olyan falu-, hegy- és folyónevet talált a középkori, pontosabban a X-XII. századi Magyarországon, melyeknek román, vagy szláv-román hangzásuk van. „És még rendkívülibb az, hogy román települések és népességek nyomait éppenséggel Pannónia közepén, a Balaton környékén lehet megtalálni”, írta G. Popa Lisseanu egy 1930. október 27-én közölt cikkben. Olyan településnevekről van szó, mint Mikola, Rodusna, Culun, Capul Petri, Simighiun, Pascu, Genusara, Bab, Ursa, vagy Lupa.

Ugyanakkor egy magyarországi kolostor egyik 1211-es egyházi iratában román neveket említenek, melyeket a történész szerint a kolostor személyzete viselt: Foca, Radu, Florian, Micu, Bob, Gelu stb. Popa Lisseanu, ahogy egy ugyanabban az évben megjelent cikkében rámutatott, több tíz román falut fedez fel a középkori Magyarországon és azt állítja, hogy az ősromán népességek a magyarok érkezésekor nemcsak Erdélyt, de a szlávokkal együtt Magyarországot is uralták. Az érvek között szerepel az is, hogy a krónikás Anonymus a későbbi Veszprém helyén egy erődítményt említ, melyet a Kr. u. X. században „rómaiak” védtek a magyaroktól.

„De a pannóniai románok, akiket a középkori krónikák és más történelmi források vlachoknak neveznek, nem nomád pásztorok. Harcosok, római várak védői, egy részüket pedig éppenséggel principeseknek nevezték, akikkel a magyaroknak kemény harcokat kellett folytatniuk. Ezek a románok mindenhol megtalálhatók voltak a volt Magyarországon, mind Pannónia, mind Dácia tartományaiban, és ők képviselik a római kontinuitást nyugaton, mint ahogy a dáko-rómaiak keleten”, írta Popa Lisseanu.

Ami pedig a románok erdélyi jelenlétét illeti, a román történészek szerint ezzel kapcsolatosan semmi kétely sincs. Különben a vlachokat a szlávokkal együtt említik Gyalu uralma alatt a Szamos térségében, vagy Ménmarót vezetésével a Körösök völgyében. Ugyanakkor a vlachok, szintén Anonymus állítása szerint, Glád vezetésével a bolgárok oldalán is harcoltak. Ugyanezek a vlachok szerepelnek a Nibelung-énekben, egy Ramunc nevű herceg vezetésével. Ezekhez az említésekhez továbbiak is társulnak Jansen Enikel részéről a XIII. században, aki Erdély térségébe helyezi őket, de Emsi Rudolf, Stíriai Ottokár, vagy a XII. századi Viterbói Gottfried krónikáiban is.

Hirdetés