Romániából eltűnnek a románok

Szóval lesz hely. Ez a jó hír. Viszont nem lesz nyugdíj. Ez a rossz hír. Ja, és a magyarokról nem esik szó.
Hirdetés

Románia demográfiai helyzetének alakulása a 2050-es évekig az egyik legaggasztóbb a világon, ugyanis a becslések szerint

a következő 35 évben 22 százalékkal fog csökkenni

a lakosság.

Ami a népességszám 2050-ig becsült csökkenését illeti, Bulgária után Románia a világon a második helyen áll, figyelmeztet az Egyesült Nemzetek Szervezete. A legutóbbi tanulmányok szerint Románia a következő 35 évben elveszíti népessége 22 százalékát, vagyis négymillió lakost.

Ez az egyik legnagyobb csökkenés a világon, amiben csak bolgár szomszédaink teljesítenek rosszabbul, akiknek lakossága 27 százalékkal csökkenhet, a mostani hétmillióról kevéssel több mint ötmillióra 2050-ig, állítja az ENSZ.

Bulgária és Románia után a következő tíz helyen több kelet-európai ország is található: Moldova Köztársaság, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Litvánia, Lettország.

És legalább ennyire aggasztóak azok a magyarázatok is, melyeket az ENSZ a hazai népességszám drasztikus csökkenésére ad: alacsony születési arány, az Európai Unió legmagasabb gyermekhalandósága, valamint a negatív természetes szaporulat. Ilyen körülmények között ahhoz, hogy a lakosságszám újra elérje a 20 millió főt, ebben az időszakban minden romániai nőnek legalább két gyermeket kell szülnie, figyelmeztetnek a szakértők.

Nem lesznek nyugdíjak

Következésképpen az 1989 decembere után tapasztalt, évről évre súlyosbodó demográfiai hanyatlás többek között a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is veszélyezteti, állítják a szakértők, akik hozzáteszik, hogy hazánknak a felelős születésszám helyreállítására van szüksége.

Hirdetés

„A demográfiai hanyatlás rányomja a bélyegét az állami nyugdíjrendszerre, amikor a munkaképes korú (20–64 éves) lakosság az 1989 után született kis létszámú nemzedékekből fog állni, melyeknek az 1989 előtti nagy létszámú nemzedékből származó idős (65 éves és annál idősebb) lakosságot kell eltartaniuk. A munkaképes korú népességbe már bekerültek az első 1989 után született nemzedékek, és a jövőben ez a folyamat erősödni fog”, mondta nemrég az Adevărulnak Vasile Gheţău professzor, a Román Akadémia Demográfiai Kutatások Központjának igazgatója.

Szintén az ENSZ statisztikái szerint Romániában 2050-re 49 évre nőhet az átlagéletkor, a 2015-ös 40 évről. „Globális szinten most zajlik a «baby boom»-nemzedék fokozatos nyugdíjba vonulása, mely átmenetet a mérete miatt «ezüstös cunaminak» is neveznek. Ez a jelenség önmagában is egyre nagyobb kihívást jelent majd a következő évtizedekben a nyugdíjrendszer számára.” Ez az értékelés egy másik tanulmányból származik, mely a nyugdíjba vonulási folyamatot elemzi 18 országban, köztük Romániában is.

Ennek megfelelően a vizsgálat alá vont 18 országban a nyugdíjakkal kapcsolatos kiadások átlagosan 29 százalékkal fognak nőni, amikor a „baby boom”-nemzedék tagjai nyugdíjba vonulnak, az angolszász országok pedig e szakasz felső határánál vannak a „boom”-időszak hosszabb időtartama miatt, derül ki az Allianz International Pensions tanulmányból.

A lakosság globális szinten nő

Ennek ellenére globális szinten az emberiség nem küzd ezzel a gonddal. Ellenkezőleg. A világ népessége a mostani csaknem 7 milliárdról 2050-ig 9,7 milliárdra fog nőni és több mint 11 milliárdra 2100-ig. Az indiaiak lesznek a legtöbben, akik körülbelül hét éven belül többen lesznek, mint a kínaiak.

Hirdetés