Az idei Tusványos legpikánsabb előadására szombaton került sor, a Csíki Anyák sátrában. Balázs Lajos néprajzkutató előadásának címe: Amikor az ember nincs es ezen a világon.
Az előadó 40 évig tanulmányozta a székely népi kultúrát (különös tekintettel Csíkszentdomokosra, melynek eredményeképpen a 2010-ben megkapta az igen megtisztelő Csíkszentdomokos díszpolgára címet). Az évtizedek során 300 adatközlőt faggatott ki, 1.750 munkaórát töltött társaságukban, és összesen 2.120 kérdést szegezett nekik. Impozáns számok ezek.
Olvasson még:
És impozáns munkák születtek belőlük. A Pallas Akadémia Könyvkiadó adta, adja ki Balázs Lajos munkáit. A fenti címet viselő előadás alapját az azonos című, 710 oldalas könyv szolgáltatta. Ebből a kötetből merített Soós Ágnes is, amikor Szerelempatak című, nagy port kavaró dokumentumfilmjét készítette. Balázs Lajos mellesleg nem ért egyet a film címével, ugyanis a szerelempatak fiatalosan csacsogva csorog, míg a filmben kizárólag idősebb asszonyok szerepelnek. Ezért Balázs szerint az Állóvíz-szerelem cím sokkal indokoltabb és találóbb lenne.
A filmmel kapcsolatban a kötet szerzője azt is elmondta, hogy Soós Ágnes gyakorlatilag „megmocskolta” a híres dombon-lehengergőzős szokást. Hogy miért, kiderül a végén. Szóval, az a helyzet, hogy a székely paraszti kultúrában nem vetették meg, de
nem is igen örültek az újszülöttnek, ha lány volt,
különösen akkor nem, ha elsőszülöttként érkezett. Az apa ugyanis nem tartotta hasznos partnernek, a férfikezet igénylő munkák mezején. A leánygyermek a házasság kapcsán értékelődött fel először életében. Ezt a felértékelődést szépen, kereken meg is fogalmazták: a lakodalom volt a leány első tisztességes napja. (Az egyik adatközlő beszámolója szerint ezen a szent napon kapta az első pofont az urától.)
Az emberi életnek három nagy sorsfordulója van: a születés, a házasság és a halál. Viszont van egy negyedik dolog, ami nélkül a másik három nem működik: nevezetesen a nemiség. A kutató mindegyik adatközlőnek feltette a kérdést: mennyit beszélgetnek a nemiségről a családban. Az egyik (katolikus, lévén, hogy Csíkszentdomokos katolikus falu) adatközlő így válaszolt: annyit nem imádkozunk, se másról nem beszélünk, mint a nemiségről.
Két asszony mos a patakban, közben beszélgetnek. Az egyik asszony arról panaszkodik, hogy sárgás folyadék jön az alfeléből. A másik megkérdi, volt-e az urával az éjjel. Azt mondja, volt. A következő kérdés arra vonatkozik, hogy elélvezett-e. A válasz: nem. Akkor zápul maradtál, hangzik a diagnózis. Vagyis a kielégítetlenség folyománya a sárga folyás. A következtetés tálcán kínálkozik: az idők során
hatalmas tapasztalati tudás halmozódott fel
e téren, amelyet az asszonyok nem könyvből tanultak, és nem is külső hardokon tárolnak. A paraszti kultúrában a generációk felvilágosították egymást a nemi élet különböző dimenzióiról. A történetek, az információcsere egyfajta börzeként működött, az adok-kapok elv alapján.
A gyerekek elmesélték egymásnak, amit meghallottak szüleik szeretkezéséből. Viszont a gyermek az állatvilágból is információt merített. Megfigyelte, hogyan kergeti a kakas a tyúkot, s végül hogy hágja meg. Ez a fajta információszerzés a fiúk „kiváltsága” volt, akiket zsenge koruktól fogva kiengedtek szüleik az állatokkal. Arra a kérdésre, hogy kell-e tanítani a nemiséget a gyermeknek, az egyik adatközlő ezt válaszolta: nem kell oda se tanító, se tanfelügyelő. A bárányt sem tanítja senki a párzásra. Vagyis a nemiség ösztön, amit mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia.
Az úgymond, szabadon megtapasztalható nemiségnek azonban volt egy árnyoldala, amit a következő két szóval lehet jellemezni:
félelem, szégyen.
A lányok első havivérzését egy rendkívül költői, ám súlyosan terhelt kifejezéssel illették: szégyenvirág. Magyarán: az első menstruációval a lány belépett a szégyen korszakába. A félelmet és a szégyent a kutató szerint az egyházi és a hagyományos nevelés verte bele az emberekbe. Az anya gyakran mondta a vasárnapi táncba induló lányának: Aztán nehogy a híred hamarabb hazajöjjön, mint te.
A félelemérzet kialakulásában nagy szerep jutott a paraszti lakásviszonyoknak is. Korábban ugyanis igen gyakran három nemzedék lakott egy fedél alatt, így aztán egy intim légkörben lezajló szeretkezés gyakorlatilag lehetetlen volt, hiszen minden pisszenést négy-nyolc ember hallhatott meg. Ezért a házhoz érkező menyecske folyamatos rettegésben élt, de mert a párt hajtotta a vágy, ugyanakkor el akarták kerülni a szégyent, a gyors szeretkezés tűnt a jó kompromisszumnak. Ez viszont azt eredményezte, hogy
az asszonyok 70–80%-ának életében nem volt orgazmusa
(hiányzott az „eléjáték”), ahonnan egyenes út vezetett a neurózishoz. Ehhez az eleve traumatikus helyzethez olyan „kiegészítők” is járultak, mint például a tény, hogy a ruházkodási és erkölcsi szokások következtében a partnerek nem láthatták egymás testét, az arcon kívül egész testet eltakaró ruházat miatt.
Egy hívő adatközlő arról beszélt, hogy a templomban, mise közben a meztelen angyalokat bámulta, és mélységesen elkeseredett azon, hogy ő bezzeg soha nem láthatta az urát meztelenül.
Az előadás rendkívül hosszúra sikeredett, ezért a továbbiakban kivonatolva közöljük a lényegesebb pontokat:
Nemiség és vagyon
Meredek történetet mesélt a kutatónak az egyik adatközlő asszony. Egy nap meghalt az anyósa. Az udvaron ott állt a koporsó, folytak az előkészületek. Odament hozzá a saját anyja, és azt mondta neki: Ha azt akarod, hogy vaegyszer te legyél itt a gazda, akkor meg kell adni az öregnek is. A menyecske köpni-nyelni nem tudott.
Az anya ezután odament az apatárshoz és így szólt hozzá: Ne búsuljon kend, a lányom itt mindent elrendez. Jó, jó, de nekem is kell a fehérnép, mondja a körülmények hatására nem elítélendő módon kissé nehéz felfogású apatárs. Hát ezt mondom, feleli az asszony. A lányom MINDENT elintéz. A következtetés: a menyecske családja el akarta kerülni, hogy a házhoz újabb nő kerüljön. A vagyon megőrzése céljából feladták a keresztény erkölcsöt.
Nemiség és etnikumok
Az adatközlők szerint a székely nők jobban kedvelték a román férfiakat. Ennek pedig Balázs Lajos szerint a táplálkozási kultúrához van köze. A székely férfi jól táplálkozott, ezért aztán jó erőben is volt, hajtotta a vére, de sajnos hamar elélvezett, ami, ugye, nem kedvezett az asszonynak.
Ezzel ellentétben a román férfi puliszkaevő volt, vagyis nem szorult bele annyi vérmesség, ennek következtében lassúbb volt, tovább bírta a szeretkezést, mielőtt elélvezett volna, tehát jobb (szex)parti volt az asszonynak.
Nemiség és érdek
A kollektivizálás előtt a székely családban a férfi szervezte meg a munkát. Azután viszont egy idegen férfi lett a munkaszervező: a brigádos, avagy a munkavezető. Ez pedig szokatlan helyzeteket eredményezett. Az új helyzetet felmérő férfi rájött, hogyan húzhat hasznot az őt munkaszervezői minőségében gyakorlatilag megalázó idegen férfiból. A felesége lefeküdt a brigadérossal, minek következtében a férj váratlanul többet kezdett „teljesíteni” a munka mezején, holott néha meg sem jelent a munkahelyén.
Ha történetesen magtalan volt a férj (amit nyilván az asszonyra kentek hivatalosan), a feleség az utódnemzés érdekében az erdészhez, a postáshoz, vagy más „segítőhöz” fordult. A férj értelemszerűen tudott a dologról, viszont neki is az volt az érdeke, hogy (lehetőleg hímnemű) utódhoz jusson, ha nem a maga, hát más öröme árán. Erről szól a mondás is: Nem számít, melyik kakas csinálta, ha egyszer az én tyúkom tojta.
Ajzószerek
Korábban, ugye, nem ismerték a Viagrát, főleg a falvak világában. De a gumióvszer vásárlása is nehézségekbe ütközött, még 1989 után is, hiszen ott volt a masszívan az emberekbe sulykolt szégyenérzet mint gát.
Viszont a természetes ajzószerek mindig is kéznél voltak. Ilyen volt például a baszapurdé nevű szer. Egy növényi hagymáról van szó, amit a legények begyűjtöttek, fenyőszurokba tettek, és afféle rágógumiként megkínálták vele a lányokat. Amennyiben a lány elfogadta és rágni kezdte, úgy begerjedt tőle, hogy nem lehetett vele bírni. Aki nem hiszi, járjon utána!
És akkor nézzük, miről is szól valójában a Soós Ágnes által a Szerelempatak című filmben „megmocskolt” hengergőzés. A juhászok május elején kimentek a legelőkre juhot nyírni. Úgy három nappal később utánuk mentek az asszonyok is, étellel, itallal, ahogy dukál. Ettek, ittak, és utána következett a rítus. A férfiak összekapaszkodtak a nőkkel, és lehengergőztek a domboldalon.
A szabályok a következők voltak. A nők nem vehettek magukra bugyit. Tilos volt a férfinak a saját feleségével hengergőznie. A domb alján csak a bokrokig volt szabad hengergőzni, mögéjük nem (érthető módon). A végén a nők gatyavizitet tartottak. A felsorakozó férfiak lehúzták a nadrágjukat, a nők pedig megvizsgálták, mennyire ázott át a gatyájuk. A rítus gyakorlatilag egy szexuális orgiával vagy a karneváli szexuális szabadossággal is rokonítható. Ám mégsem erről van szó. Hanem egy ősi,
Krisztus előtti termékenységrítus fennmaradásáról.
Az állatnak jó fű kell. A termékenységet a fűbe kell „beleforgatni”. A szokás ma is él, bár nem annyira tudatusan ritualisztikus, mint korábban, de a résztvevők továbbra is élvezik a játékot.
És akkor, zárszóként, idézzük fel ismét a Balázs Lajos-kötet címét: Amikor az ember nincs es ezen a világon. Mit jelent ez? Az egyik adatközlő asszony mondta, válaszként arra a kérdésre, mi a közösülés. Nos, a magunk részéről teljes mértékben egyetértünk az adatközlővel.