Az alkotmánybíróság szerint nincs azzal semmi baj, hogy a honatyák leszavazták a Ponta elleni bűnvádi eljárás beindítására vonatkozó ügyészségi kérelmet.
Nem sérti az alaptörvényt a parlament június 9-i határozata, amellyel megakadályozta, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) összeférhetetlenség gyanújával bűnvádi eljárást indítson Victor Ponta kormányfő ellen – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
A taláros testületnél a Nemzeti Liberális Párt (PNL) emelt óvást a parlamenti határozat és a házszabály azon cikkelye ellen, amelynek alapján a parlamenti voksolást megszervezték. Az ellenzéki párt azt vélte alaptörvénybe ütközőnek, hogy – a házszabály előírásának megfelelően –
amelyben a testület azt indítványozta, hogy a honatyák ne adják ki Pontát az igazságszolgáltatásnak. A PNL szerint így akkor sem indulhatott volna eljárás a miniszterelnök ellen, ha ezzel a képviselők többsége egyetért, voksukkal ugyanis legfeljebb a jogi bizottság határozat-javaslatát utasíthatták volna el.
Az alkotmánybíróság megalapozatlannak minősítette az óvást. Indoklást később tesz közzé. A parlament annak a vádpontnak a kivizsgálását akadályozta meg, amely Ponta miniszterelnöki ténykedésével áll összefüggésben. A DNA szerint a kormányfő megsértette az összeférhetetlenségi törvényt, amikor volt megbízóját és üzlettársát, Dan Șovă szenátort miniszteri tisztségekbe juttatta.
A politikus ellen korábbi ügyvédi tevékenységével kapcsolatban is vizsgálódik a DNA, amire nem terjed ki parlamenti mentessége. A vádhatóság szerint a 2007–2008-as időszakban Ponta ügyvédként valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Șovă ügyvédi irodájától, a DNA ezért okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanújával elindította ellene a bűnvádi eljárást.
Ez utóbbi vádpontok miatt hétfőn zárolták Ponta vagyonának egy részét. A miniszterelnök ártatlannak mondja magát, és több ízben megerősítette: nem mond le kormányfői tisztségéről, mert a demokrácia megcsúfolásának tartaná, ha a választók helyett egy ügyész dönthetne arról, ki legyen az ország miniszterelnöke.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.