// 2025. július 19., szombat // Emília

A referendumsiker ellenére lemondott a görög pénzügyminiszter

// HIRDETÉS

Nem akar a tárgyalások sikerének útjában állni.

Megvan a görög válság első magas rangú áldozata: bejelentette lemondását Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a külföldi hitelezők által elvárt takarékossági intézkedésekről előző nap rendezett görögországi népszavazás.

A tárcavezető a Twitter közösségi oldalon jelentette be, hogy lemond. Mint érzékeltette, távozására azért volt szükség, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a hitelezőkkel. Miután lemondott, a következőket írta a blogján: „Nem sokkal a referendum eredményének bejelentése után tudomásomra jutott, hogy az eurócsoportból (az euróövezeti pénzügyminiszterek közül) néhányan és más partnerek azt szeretnék, ha nem vennék részt a testület ülésein, és a miniszterelnök (Alekszisz Ciprasz) úgy ítélte meg, hogy ez hasznos lehet a számára a megállapodás elérése szempontjából".

Hozzátette, hogy ezért hétfői hatállyal távozik a pénzügyminisztérium éléről.

„Kötelességemnek tartom, hogy segítsek kiaknázni azt a tőkét, amelyet a görög néptől kaptunk a tegnapi (vasárnapi) népszavazáson" - fogalmazott. Mint írta, a népszavazás eredményéért nagy árat kell fizetni, „ahogy az megszokott a demokratikus jogokért folytatott harcban". Kijelentette, meg kell állapodni a hitelezőkkel úgy, hogy a megállapodás tartalmazza „a görög államadósság átstrukturálását, kevesebb megszorítást, a javak átcsoportosítását a rászorulóknak és igazi reformokat".

Varufakisz elidegenítette magától euróövezeti kollégáit azzal, hogy rendszeresen durva kifejezésekkel illette Görögország hitelezőit. A múlt héten tovább rontotta a már amúgy is fagyos viszonyt azzal, hogy a „terrorizmushoz" hasonlította, ahogy a hitelezők szavai szerint próbálják megfélemlíteni a görög népet, hogy fogadjanak el még több megszorítást.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro