Valószínűleg, amint a demokrácia elején voltak pályázatíró tanfolyamok, most rendszeresen feljelentésfogalmazó ingyenes tanfolyamok működnek. Láthatóan, szép sikerrel.
„A következmény a látható (élvezhető, élő-egyenesben közvetíthető) hajsza: hajnalban hatvan maszkos izomlegényszállja meg a házat, ládányi iratot, okmányt, számítógépeket cipelnek ki, raknak autóba, a gyanúsítottat megbilincselve tuszkolják be, fejét lenyomva a sötített gépkocsiba – á, nem duba az már –, aztán lekísérik egy pincébe, bekísérik egy csupa üveg irodába, ahol elkezdődik a kihallgatása. Lakását, vidéki házát felforgatják, gyermekeit, ha kiskorúak megríkatják. Őket megilleti az ártatlanság vélelme.
Minden feljelentettről a legrosszabbat feltételezik az álmatlanság vélelme alatt: a bekísért szüntelen csalt, lopott, sikkasztott, pénzt-paripát mosott, vesztegetést fogadott el óezüst maláj porcelánkészlettől Mao Ce Tung első jáspiskőbe vésett balettcipőjéig és eurótól svájci frankig, angol fonttól könnyen pukkanó francia pezsgőig. Ideje sem maradt aludni, olyan gyorsan gazdagodott. Csak ült és számlálta a mocskos kizsarolt, adócsalt jövedelmét.
Feltételezik, hogy el fog szökni magánjárgányán, gazdasági és politikai menedékjogot fog kérni szomáliai, afgán és líbiai menekültek közé álcázódva, beépülve az al-Kaidába, Elefántcsontparton fog gerincet-fogat csináltatni, vagy csak hever a gyémánthomokon, miközben tudja, hogy itthon trágár rágalmazója ellen hivatalból semmiféle eljárás nem indul. Annak kilétét, mint általában az ilyen ügyekben gazdag országban, homály fedi, védelmet élvez, eltüntetik szem elől. Egy valamirevaló demokráciában a feljelentő kilétét sem fedi homály. Védi az ártalmasság vélelme.
Ebben a tekintetben a parchet-táncosok az előző rendszer technikáját követik, hiszen a dossziékat és az informátorok nevét csak a rendszerváltást követő években hozták – ha hozták, ha érdek fűződött hozzá – nyilvánosságra.
A nép örvendez, olyan mint egykor, akár a középkorban a nyilvános kivégzéseknek, a halálrakövezésnek. Népünnepély. Szemnek szórt malaszt. Kábszer.
Mi történik akkor, ha kiderül, hogy a feljelentett, meghurcolt, megalázott, nevesített vagy homálypacnival eltakartról kiderül, hogy vétlen? Isten bocsá’, tiszta és becsületes, jó üzletember, a törvények mentén és szellemében cselekedett, sőt még gazdagodni is tudott protekciós hátszél nélkül? Ha nem fizetett le senkit, nincsenek homályos pontjai vagyonnyilatkozatának, ha ártatlanul ült fogdában harminc napig, félévig, ha bírói tévedés áldozata lett?
Kér ezektől valaki bocsánatot? Fizet ezeknek valaki kártérítést?"
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.