Mekkora köcsög lehet egy miniszterelnök?

A minap azt mondta valaki, hogy bizarr dolog, ha „cicának” neveznek, ugyanakkor Mickey Mouse a gúnyneved.

Így van. Bizarr és mulatságos. De ugyanakkor csak annak a látszat és lényeg közötti ellentmondásnak a tünete, melyet Victor Ponta annyira többrétegűen illusztrál, hogy éppenséggel ez személyiségének védjegye.

Mert bármilyen aspektusában is vizsgálnád, Ponta úr egy bizonyos dolognak tűnik, miközben valójában teljesen más.

1. Például, fiatal politikusnak tűnik. Sőt, Matteo Renzi felbukkanásáig ő volt az Európai Unió legfiatalabb kormányfője. De az az igazság, hogy Ponta úr politikai gesztikulálásával kimondottan

Ion Iliescu kortársának tűnik –

közös bennük az erkölcstelenség, a totalitárius ellenőrzés ösztöne, a kvázi zseniális tehetség a hazugságra és a lelkiismeret teljes hiánya. Sőt, ha arra gondolunk, hogy mindezek a jellemvonások bármely despota kötelező kelléktárát alkotják, azt mondanám, hogy a fiatal Victor Ponta ugyanolyan vén, mint a totalitarizmusok.

2. Aztán szociáldemokratának tűnik. Még elnöke is egy ilyen pártnak. De egész politikai cselekvése azoknak az értékeknek a mélységes lenézését tükrözi, melyekért a baloldal küzd. Elnökválasztási kampánya nacionalista, idegengyűlölő, diszkriminatív, kisebbségellenes. A sorscsapást elszenvedők iránti együttérzése nemlétező (emblematikus az a mélységesen mély pofátlanságról tanúskodó kérdése: „kedved szottyant egy kis árvízre?”. Ahogy emblematikus az az epizód is, amikor Ponta úr éppen egy ivászat főszereplője volt, miközben tőle megmentést váró emberek fagytak halálra. És szintén emblematikus epizód az is, amikor nem szakította meg a kosárlabda mérkőzését egy olyan apróságért, hogy egy autóbusz szakadékba zuhant Macedóniában. A luxust tüntető keresetlenséggel mutogatja – a luxusóráktól a hasonló autókig, a dubai-i vakációktól az autóversenyzésig. Ponta úr nem európai szociáldemokrataként viselkedik, hanem mint

a baloldal egyik kis szultánja,

mely baloldalt, ahelyett, hogy jó példával képviselné, inkább mélységesen lejáratja.

3. Sportos alaknak tűnik – de senkitől sem idegen jobban a verseny és a fair play gondolata: Ponta úr minden adandó alkalommal menet közben módosította a versenyszabályokat, hogy győzelmet arasson. Az is igaz, hogy annak a végzetes 2012-i májusnak a kivételével, ez nem nagyon jött be neki – de ez részben a valódi politikai intelligencia hiányának köszönhető, másrészt Románia EU- és NATO-tagságának. Azonban Victor Ponta mindig hajlamos olyan eszközökkel bebiztosítania a győzelmét, melyeket bármely igazi sportoló lenéz:

hazudik, lop, csal, átver.

A plagizálási ügy is ide sorolható.

4. Úgy tűnik, hogy viharos volt a felemelkedése a politikában, rekordidő alatt pártelnökké és miniszterelnökké vált, ezzel a győztest jelentő victor nevét illusztrálva; de az az igazság, hogy ezt a látszatot már az elejétől fogva megcáfolta a fentebb említett ügyeskedői, csalói, hazudozói lényege. Victor Ponta az általa képviselt lényegjellegű hazugság első nyilvános leleplezése, vagyis a plágiumbotrány óta már nem volt victor. Azóta, az intézményesített hazugságtól a falra mászó emberek kétségbeesésére, politikai túlélőnek tűnik; sőt, tényleg hosszú mandátuma lesz – ha végigviszi, akkor 1989 óta ő lesz a leghosszabb ideig kormányzó miniszterelnök. De az az igazság, hogy csak a tisztségében túlélő, mert

a politikában végleg legyőzték –

azóta gyakorlatilag az összes jelentős csatáját elvesztette. Sőt, az elnökválasztáson elszenvedett megalázó vereségével Victor Ponta egy olyan Mircea Geoanănak bizonyult, aki számára az elnöki éjszaka illúziója valamivel hosszabb ideig tartott. Vagyis egy valamivel lassúbb mechanizmusú Mircea Geoanănak.

5. Végül úgy tűnik, hogy csak egy bohóc – miközben igazi lényegét illetően totalitárius despota, neokommunista szultán. Először minden jóérzésű ember nevet, amikor azt látja, hogy egy plagizáló tagadja a nyilvánvaló plágiumot, hogy egy árvizek által okozott katasztrófa kezelésére hivatott miniszterelnök arra utasít néhány katonát, hogy húzzák a csónakját, nehogy bemocskolja a cipőjét; hogy egy miniszterelnök olyan törvényt javasol, melyet képviselőként leszavaz stb. De az az igazság, hogy Victor Ponta a látszólagos bohócságán túl

egy tökéletes diktátor

természetével, vágyaival és viselkedésével rendelkezik. Ugyanabba a családba tartozik – nemcsak politikailag – mint Ion Iliescu és Adrian Năstase; ez a hármas fejlesztette leginkább tökélyre a honi totalitarizmust. Viszont míg Iliescunál és Năstasénál ez nyíltan mutatkozott, Pontánál ezt mindig is elrejtette bohóci és komolytalan viselkedése. És ha a geopolitikai körülmények megengedték volna, keményebb diktátor lett volna, mint az előbbi kettő.

Persze, Ponta úr esetében még sok paradoxon van, a listát hosszan lehetne folytatni. De azt hiszem, hogy a fentebb felsorolt öt elég pontosan megrajzolja a profilját.

Ponta úr, paradox módon, egy szintén paradox nép végzetes sorsa lehetett volna. Ám a történelem szintén paradox természetéből adódóan, szerencsére, ez nem így lett.