// 2025. július 19., szombat // Emília

Ha szabadon kószáló bölénnyel találkozna, ne lepődjön meg

// HIRDETÉS

A dél-erdélyi Szárkő-hegységben ugyanis visszavadítanák a bölényeket.

A bölényeket tavaly telepítették a Szárkő-hegységbe, és most szabadon engedésükre készül a WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület.

A WWF Románia közleménye szerint a jelenleg félszabadon élő 14 bölényt szombaton engedik szabadon a Szárkő hegységben, ahol egy 59 ezer hektáros Natura 2000-es besorolású védett területet lakhatnak be. Az együttműködő egyesületek ugyanakkor pénteken újabb 18 bölényt hoznak a Szárkő hegységbe, melyeket előbb egy 

bekerített területen tartanak, majd ezeket is szabadon bocsátják. 

Az újabb bölények Svájc, Németország, Belgium és Franciaország nyolc rezervátumából érkeznek.

A WWF Románia közleménye szerint a Szárkő hegységbe tavaly telepített 17 bölény közül 14-nek sikerült alkalmazkodni az új körülményekhez. A Evenimentul Zilei napilap korábban azt közölte, hogy a kéknyelv betegség tizedelte meg a bölénycsordát. Tavaly augusztusban az a bölényborjú is elhullott, amelyik elsőként született az állatok új élőhelyén.

Az Örményes (Armeniș) község közelébe tavaly telepített bölények előbb egy 15 hektáros bekerített területen alkalmazkodhattak az új környezetükhöz, aztán egy 160 hektáros területen kerültek félszabad állapotba. A WWF Románia akkor azt közölte, hogy a szárkői 

a valaha volt legjelentősebb kísérlet a bölények európai visszavadítására. 

A hosszú távú cél az, hogy 2025-ig legkevesebb 500 szabadon élő bölény legyen a Déli-Kárpátokban.

A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. A bölények egykori honosságára utal az a tény is, hogy Moldva történelmi címerén bölényfej látható. Romániában jelenleg félszabad állapotban tenyésztenek bölényeket. Európában a romániai mellett Lettországban, Litvániában, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Szlovákiában, Oroszországban és Németországban léteznek bölénypopulációk.

A világon jelenleg mintegy 5000 bölényt tartanak számon, de ezek közül csak mintegy 3400 él félszabad körülmények között. Ezeket az állatokat bekerített területen tartják, és télen etetik őket.

Képünk illusztráció

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro