// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Johannis elnök és az euró

// HIRDETÉS

Jó lenne áttérni az euróra, így az államelnök. Csakhogy ennek ára is van ám. És nem is mindenkinek tetszik az ötlet.

Cotroceni a politikai pártokkal folytatott konzultálások nyomán akar nemzeti politikai konszenzust kialakítani Románia euró-övezethez való csatlakozásáról. De ehhez mélyreható reformokra van szükség, a BNR (Román Nemzeti Bank – a szerk.) pedig szkeptikusan viszonyul az egységes pénz gyors átvételéhez.

Az elnök és a pártok megpróbálnak majd közösen nemzeti konszenzusra jutni Románia euró-övezethez való csatlakozása ügyében, jelentette be az Elnöki Hivatal, miután az államfő találkozott Victor Ponta kormányfővel és Mugur Isărescu BNR-kormányzóval.

A kitűzött cél „egy euróra való áttérésről szóló országos stratégia, valamint olyan gazdasági, pénzügyi, törvényhozási és intézményi lépések szigorú menetrendjének elfogadása, mely egy stabil és kiszámítható gazdasági pályát képes biztosítani Romániának”, áll a közleményben. A folyamatot a közös pénz átvételének menedzsmentjét koordináló bizottság fogja kezelni, mely szavatolja az e céllal kapcsolatos szakaszok és felelősségek megtervezését, koordinálását és figyelemmel kísérését”.

Politikai gondok

Ám meglehet, a gyakorlatban nem fog működni az euróra való áttérést levezénylő, amúgy szép és ígéretes bizottság. A folyamat által megkövetelt költségvetési fegyelem, az állami vállalatok reformja, az infrastruktúra terén meglévő hátrányok ledolgozása túl nehéz, vagy egyáltalán nem tetsző lépéseknek bizonyulhatnak egy, az Elnöki Hivatallal szemben ellenséges, elsősorban populista, választási szempontból hasznos lépéseket előtérbe helyező kormány számára. Ugyanakkor a BNR-n belül már működik is egy euró-övezethez való csatlakozással foglalkozó bizottság, melynek már két évvel ezelőtt konkrét javaslatokat kellett volna terjesztenie a központi bank vezetősége és a kormány elé az európai pénz átvételével kapcsolatosan.

Miért nem szabad sietni

Egy hónappal ezelőtt a BNR kormányzója az euró elhamarkodott átvételének veszélyeire figyelmeztetett. Azt állította, hogy 2019 túlságosan közeli határidő.

Az euró-övezethez való csatlakozás előtt és a maastrichti szerződésben rögzített kritériumok (árstabilitás, infláció, alacsony hiány és alacsony kamatmértékek) teljesítése után, egy adott országnak két évig az úgynevezett árfolyam-mechanizmust, az ERM II-t kell követnie, melynek során az illető ország pénzének stabilitását tesztelik. Ebben az időszakban az árfolyamnak az euróhoz képest egy +/- 15 százalékpontos sávon belül kell maradnia, komoly feszültségek nélkül, és különösen a nemzeti pénz euróval szembeni, saját kezdeményezésre történő leértékelését kell kerülni.

„Felmerül a kérdés, hogy felkészültünk-e az első lépésre, a belépésre az árfolyam-mechanizmusba (ERM II). (…) A világ fő valutái közötti viszonyok újrarendeződése (…) bonyodalmakat okoz annak az árfolyamnak a meghatározásában, mellyel a lejnek be kellene lépnie az ERM II-be, hogy aztán megtörténjen az áttérés az euróra”, mondta a kormányzó. Isărescu arra figyelmeztetett, hogy az ERM II megkezdése előtt le kell zárni az energiapiac liberalizálását, a jelentős veszteségeket felhalmozó állami vállalatok átszervezését, és korszerűsíteni kell a közúti infrastruktúrát. „A 2016-os ERM II-be való belépés, és ebből következően a 2019-es áttérés az euróra nagyon ambiciózus célkitűzés, vélekedett Isărescu.

De a gazdasági teljesítmények is fontosak. „Az a kérdés, hogy Románia gazdasága képes-e évente 2 százalékkal jobban növekedni, mint az Európai Unió átlaga. Az EU esetében 2015-ben 1,5 százalékos GDP-növekedést jósolnak. Ha Románia gazdasága 2 százaléknál nagyobb mértékben nő, mint az EU-s átlag, és nem történik valamilyen kisiklás, akkor elképzelhető, hogy hét év múlva csatlakozzunk az euró-övezethez.

A gazdaságnak évente több mint 3,5 százalékkal kellene növekednie. Ez számtan. Ez az alapforgatókönyv”, mondta ugyanakkor Valentin Lazea, a BNR főközgazdásza.

Az euró-övezetbe befogadott legszegényebb ország Észtország – a csatlakozás pillanatában az egy főre eső GDP az EU-s átlag 63,4 százalék volt – és Lettország (63,8%) volt, míg Románia esetében az egy főre eső GDP az EU-s átlag alig 40 százalékát éri el.

Lehetséges kockázatok

Aura Socol, a közgazdaságtan professzora, Cristian Socol kormányfői tanácsadó felesége azokra a kockázatokra hívja fel a figyelmet, melyekkel egy felkészületlen gazdasággal végrehajtott euróra való áttérés jár.

Áremelkedések. Emlékeztet arra, hogy számos országban (Spanyolország, Görögország, Portugália, Szlovénia) nőttek az árak, mert a csatlakozás után már megszűnt az inflációleszorítási kényszer.

Sokkal alacsonyabb bérek lesznek, mint az euró-övezet többi országában, mert az árak kovengercia-sebessége nagyobb lesz, mint a jövedelmeké, amit a munka alacsony termelékenysége okoz.

Nő a munkanélküliség, mert az árfolyam megszűnésével a gazdaság már nem tud kiigazításokat végrehajtani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro