// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

A háló

// HIRDETÉS

A követendő politika az állandó, következetes és cselekvő részvétel minden olyan intézményrendszerben, amely befolyásolhatja romániai magyarság életét, a romániai magyar családok és egyének életét.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2015. június 02., 09:30

„Az RMDSZ ugyanis romániai magyar politikai testületek, önkormányzatok, szakmai érdekvédelmi szervezetek, magyar művelődési és oktatási intézmények és sok más civil szervezet tevékenységére próbál valamiképpen rálátni, s nem központosított irányítással, hanem állandó kapcsolattartással úgy összehangolni, hogy mindig kidomborodjon a lényeg: a magyar nemzethez tartozó romániai magyarság romániai állami keretekben is képes megteremteni a saját, a románságra és Európára, általában a világra nyitott társadalmát. Ez a független és helyzetismerő politizáláson alapuló szemlélet egyrészt meggátolja az asszimilációs folyamatokat, másrészt pedig elkerüli az önmagunkba zárkózást, a skanzen-életet, az olyan, behúzott redőnyös házbeli létet, amely mellett gyorsan továbbhalad az idő, málladozó falakat hagyva hátra.

Ebből a szemléletből fakad, hogy a romániai magyarságnak ott kell lennie a politikai-gazdasági és társadalmi életnek minden olyan színterén, ahol törvények, döntések születnek, ahol ezeket ellenőrzik és végrehajtják. És nem csupán ott kell lennie, hanem a demokrácia kereteit mindegyre bővítve, egyre inkább kezdeményező szerepet kell betöltenie és mások előre mutató elképzeléseit is támogatnia kell, fel kell vállalnia.

Ha egy picit megböknek és sündisznó állásba gömbölyödöm, amíg elmúlik a veszély, majd utána óvatosan szimatolni kezdek és teszek néhány bátortalan lépést – ez nem követendő politika. Mint ahogyan az sem, hogy a körülményeket figyelembe nem vevő hordószónoklatokat tartok, amelyek elhangzása után esetleg sokan tapsolnak, majd hazamennek és minden marad a régiben.

A követendő politika az állandó, következetes és cselekvő részvétel minden olyan intézményrendszerben, amely befolyásolhatja romániai magyarság életét, a romániai magyar családok és egyének életét. Ezért kell föltétlen politikai győzelemnek – és nem a bársonyszékekhez való ragaszkodásnak, ahogyan néhányan állítják – tekinteni a parlamenti választásokhoz kapcsolodó alternatív küszöb elfogadását, hiszen ez még akkor is biztosítja a törvénykezési ottlétet, ha esetleg egész sor választási részvételt befolyásoló tényező közrejátszásanak eredményeként nem sikerül elérni a továbbra is legfontosabbnak célnak tartott öt százalékos szavazatarányt."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda

A román állam esete a politikai pornóval

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök