// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Lesz-e magyar elnöke az Egyesült Államoknak?

// HIRDETÉS

Mert a ringbe beszáll egy magyar származású politikus is. George Patakinak hívják, New York állam volt kormányzója, republikánus.

George Pataki a döntését csütörtökön közölte egy, a honlapján közölt YouTube-videóban. A politikus három cikluson át, 1995 és 2007 között volt New York állam kormányzója – igen, ő volt az állam első embere a World Trade Center elleni terrormerényletek idején –, ami bravúrnak számít, tekintve, hogy New York állam mindig is demokrata felségterületnek számított, Pataki pedig republikánus (nagyjából hasonló a helyzet, mint Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóságával, a testépítőből lett akciósztárból lett politikus is egy demokratának elkönyvelt tagállamban volt két cikluson át kormányzó, republikánusként).

A 69 éves Pataki az első, részben magyar származású amerikai politikus, 

aki valaha elindult az Egyesült Államok elnökválasztási küdelmében. Persze attól még távol van, hogy megnyerje, hiszen a bonyolult – de logikus és a kétpárti rendszer természetéhez igazodó – amerikai választási szisztéma miatt előbb a saját pártján belül kell győzedelmeskednie az előválasztási küzdelemben.

Pataki fiskális szempontból konzervatív nézeteket vall, társadalmi ügyekben azonban gyakran centristának, liberálisnak számít, 

a Republikánus Párt mérsékelt szárnyához tartozik: 

például pártja fősodrától eltérően nem ellenzi a melegjogok kiterjesztését, az abortuszhoz való jogot, és nagyobb hangsúlyt fektet a klímaváltozás problémájára. Viszont nagyon is republikánus a szövetségi kormányzat és a tagállamok viszonyának megítélésében: ellenzi a szövetségi kormány általa túlzottnak tartott befolyását az államok ügyeire, így az országos tanrendet is.

Elnökjelölti promóvideójában igyekszik a párt- és világnézeti különbségek felett álló, békítő, az emberek mindennapi problémáira figyelő politikus képét sugallni, és emlékeztet a New York állam kormányzójaként elért sikerekre, valamint arra, hogy vezető szerepet játszott a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő helyreállításban. „Újból magunkévá kell tennünk azt a szellemet, 

azt az érzést, hogy egy nép vagyunk” 

- hangoztatja. Pataki a nyolcadik jelentősebb politikus, aki bekapcsolódott az elnökválasztási kampányba. A New Hampshire állambeli Exeterben jelenti be jelöltségét, ami azt jelzi, hogy nagy jelentőséget tulajdonít New Hampshire államnak, ahol az iowai jelöltállító gyűléseket követően elsőként tartanak majd előválasztási fordulót az elnökjelöltségre pályázók jövő évi, pártokon belüli küzdelemsorozatában. Az államban, ahol függetlenek is szavazhatnak a pártok jelöltjeiről, a mérsékelt republikánusok rendszerint sikeresen szerepelnek.

Fotó forrása: hacusa.org

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.