// 2025. július 19., szombat // Emília

Érzelemgazdag előadással indított a váradi táncfesztivál

// HIRDETÉS

Ha szarvasokkal álmodott az elmúlt éjszaka, akkor ön is bizonyára részt vett a Magyar Állami Népi Együttes Szarvasének című váradi előadásán.

A szarvas az egyetemes kultúrtörténet ősi szimbóluma, elhullatott és újranövelt agancsa maga az örök újrateremtés. Ő a démon, a sámán, a varázsló, a tündér vagy a halottak királya, aki képes egy más világba, az új világba hívni a rá vadászót. Nem saját értelmezés ez, hanem az Infinite Dance Festival első előadásának szóróanyagában olvasható leírás a Magyar Állami Népi Együttes Szarvasének című darabjáról.

És valóban, a szarvas mint mitikus állat köré fűződő kollektív – népi és kultúrtörténeti – képzettársítások fedezhetőek fel a táncegyüttes darabjában is, melyet kedd este, a táncfesztivál nyitóelőadásaként láthatott/hallhatott a közönség. A szarvasének és -vadászat ebben az esetben nem volt más, mint egy belső utazás, szakrális átlényegülés, tisztulás lehetősége az arra érzékeny néző számára.

A színpadi kísérőzenét Kelemen László zeneszerző, folklorista, a Hagyományok Háza igazgatója állította össze. Az erőteljes mozdulatokban kifejezett táncköltészettel könnyen felvehette a ritmust a néző.

Főleg, hogy ezt olyan nagyszerű zenészek diktálták, mint a népi együttes elismert zenekara és Czébely Beáta (harmónium), továbbá Herczku Ágnes, Tintér Gabriella és Hetényi Milán szólóénekesek.

A zenén túl a darab drámaiságát közvetítő táncosok szédítő mozgása, Mihályi Gábor remek koreográfiája, a jelmez-, fény-, és látványtervezők munkája egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a legmagasabb igényeknek is megfelelő előadás élményével gazdagodhasson a közönség.

Erőteljes darabbal indított tehát az Infinite Dance Festival, és jó volt látni, hogy a darabra – és a fesztivál egészére – nem csak a magyar közönség váltott jegyet.

Az est elején Czvikker Katalin főigazgató, Huszár István alpolgármester, Dimény Levente művészeti igazgató és Mihályi Gábor, az Magyar Állami Nép Együttes rendező-koreográfusa szólt röviden az egybegyűltekhez mindannyian kiemelve annak jelentőségét, hogy Nagyvárad néhány nap erejéig a tánc fővárosa lehet.   

A fesztivál második napján, május 20-án fellép a Miskolci Balett Hamupipőke című előadásával, a stúdióteremben pedig a GroundFloor Group UNITER-díjas előadását, a Parallelt láthatja a közönség. Érdemes felkeresni a rendezvény honlapját a hét további programjáért.

Fotók: Facebook/Magyar Állami Népi Együttes (Dusa Gábor) 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro