// 2025. július 19., szombat // Emília

Tőkés: „amit mondtam, megmondtam”

// HIRDETÉS

Az EMNT elnöke szerint sajtóhadjárat indult korábbi kijelentései kapcsán.

Nyilatkozatban reagált Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra, hogy a Magyar Nemzet című lap több anyagban is foglalkozott múlt heti kijelentésével.

Tőkés múlt csütörtökön, Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján azt mondta a Magyar Nemzet szerint, hogy

nem érti Orbán Viktort,

a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikája pedig követhetetlen és átláthatatlan.

Szombati nyilatkozatában Tőkés László leszögezi: „amit mondtam, megmondtam”, szerinte a Magyar Nemzet szerzője „szelektív és célzatos módon túlreagálta” a könyvbemutatón a résztvevők sorából érkezett kérdésekre adott, a nemzetpolitikára vonatkozó válaszait, „azzal a szándékkal, hogy Tőkés Lászlóval üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt”.

Tőkés szerint a lap május 15-i számában „»vezető határon túli magyar politikusok« megszólaltatása által igyekezett kiélezni, sőt »eszkalálni« a kényes témát, megosztást gerjesztve immár nem csupán Orbán Viktor és Tőkés László, hanem – ha lehetséges – valamennyi Kárpát-medencei nemzetpolitikai közszereplő között”.

Az „alantas törekvésre”

csak az RMDSZ, és „partnere”, a Magyar Polgári Pártvolt vevő, „ a szintén megszólaltatott felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar vezetők, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke nem ültek fel a jól csomagolt provokációnak” – írja Tőkés.

Az EP-képviselő visszautasítja „azt az egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor”, és szerinte inkább ettől kell félteni a nemzetpolitikát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro