A politikai döntéseket nem lehet egy versenytanácsi levélre alapozni. Egyszerűen azért, mert ennek a szervnek szűk látóköre van. Íme, egy egyszerű és sokatmondó példa: néhány PNL-s képviselő nemrég azt javasolta, hogy vasárnap legyenek zárva a nagy üzletek. Ebből zavaros vita keletkezett, melynek során egyesek azt mondták, hogy a liberálisok balra sodródtak, a („baloldali”) miniszterelnök pedig azt, hogy ez „ostoba lépés” lenne.

Ebben a helyzetben a Versenytanács a következőket hirdette ki: „Ez a törvényjavaslat a kiskereskedelem különféle formái közötti, nevezetesen a hipermarketek és szupermarketek kis lakótelepi üzletekkel, vagy kioszkokkal szembeni diszkriminálásához vezethet. A Versenytanács úgy véli, hogy a fogyasztók számára az az előnyös, ha a kiskereskedelem minél nagyobb számú és változatosságú formáihoz juthatnak hozzá…” (realitateabucuresti.ro).

Következésképpen e fórum kritériumai a következők:

a kereskedők diszkriminációmentessége és a fogyasztó igénye.

Ezek egyaránt jogosak, de az ember életét olyan értékek is vezérlik, mint a becsületesség, a hűség, a megfontoltság, vagy a vallási hagyományok iránti tisztelet. A szabad vasárnap nemcsak a szakszervezeti harc eredménye, hanem – elsősorban – egy vallási ajánlás. Sok nyugat-európai országban a keresztény hagyomány miatt tartanak zárva az üzletek a hét hetedik napján. Németországban, például, a tilalmat nagyon szigorúan betartják és évente csak néhány vasárnap engedélyezik a kereskedelem érdekében a nyitva tartást. A katolikus kelet szintén igyekszik visszaszerezni a vasárnapi szünnapot, melyeket az utóbbi évtizedekben zajlott masszív liberalizmusinfúzió nyomán áldoztak fel. Lengyelországban a konzervatív jobboldal pártja, a Jog és Igazságosság folyamatosan sürgette az üzletek vasárnapi zárva tartását, de a közvélemény nagy (77 százalékos) támogatása ellenére, a liberális parlamenti többség miatt nem tudta elérni. Ezzel szemben Magyarországon múlt év decemberben megszavazták azt a törvényt, mely tiltja a nagy üzletekben zajló kereskedelmet, csak a kis lakótelepi boltoknak és a gyógyszertáraknak engedélyezve a nyitva tartást. Következésképpen a román liberálisok nem balra tartanak, hanem ellenkezőleg, jobbra. Vagyis, ahogy az logikus is, inkább jobbra, mint a Ponta-kormány, mely az utóbbi időben egyértelműen liberális lépéseket tett.

De nem ez a gond. Azt a kérdést kell magunknak feltennünk, hogy

felfogjuk-e az értékek hierarchizálásának szükségességét

és elfogadjuk-e, hogy a lélek értékeit a többi fölé kell helyezni. Készek vagyunk-e, például, feláldozni a szupermarketben tett látogatás által nyújtott kényelmet, vagy a bőség diadalát egy lélek örömének szentelt „immateriális” vasárnapért. Az európai Nyugaton a kereszténydemokraták a kereskedelemre is kiterjesztik a vasárnapi szünetet, ami azt jelenti, hogy (még mindig) előtérbe helyeznek bizonyos keresztény eredetű értékeket.

Romániában a liberálisok javaslata, bizonyos már mélyen gyökeret eresztett szokások miatt, előreláthatólag nem szerez majd elég támogatást, de azért rögzítsük a fő gondolatot: a Versenytanács, elkerülhetetlenül, egy szűk látószöget fejez ki. Ez a szerv legfeljebb olyan döntőbírónak tekinthető, mely arról gondoskodik, hogy a kereskedelmi viszonyokban ne történjenek visszaélések és kiegyensúlyozatlanságok. Ezzel szemben a politikának a piacon túltekintve, egy értékelvű perspektívát is magába kell foglalnia, amikor döntéseket hoz. Ezért nem elegendő az sem, hogy Klaus Johannis elnök a Versenytanács véleményére alapozva legitimálta az erdőtörvényre vonatkozó döntését. Amikor ilyen jelentőségű döntéseket hoz az ember, akkor értékekhez kell igazodni, nem csak a piac „szabályaihoz”.

Romániában tendencia minden politikai döntést egyetlen kritériumnak alávetni: a piac igényeinek.

A piac fokozatosan egyfajta fétissé válik,

mely lábbal tipor hagyományokat és bármilyen más társadalmi elvárást. De tudnunk kell: szigorúan a kereskedelem és a profit szemszögéből nézve nem kellene lenniük sem vasárnapoknak, sem szabadságoknak, sem törvényes szabadnapoknak, csak a pénzforgalom megszakítás nélküli áramlása létezne. Mindezek a régebbi konzervatív követelmények, vagy újabb szakszervezeti követelések, objektív módon, akadályai a kereskedelemnek és – szigorúan liberális szemszögből nézve – a szabálytól való eltéréseknek és engedményeknek tekinthetők. Más szóval, állandóan veszélyben vannak. Ahogy az a fenti idézetből látszik, a Versenytanács szemszögéből nézve az ember csak egy fogyasztó. De az utóbbi időben egyre nagyobb az elvárás a politikával szemben, hogy az embert teljes valójában vegye figyelembe.