// 2026. november 2., hétfő // Achilles
Sike Lajos Sike Lajos

Az átverés nagymesterei

// HIRDETÉS

Most meg, ugye, Romániában „modellértékűen” rendezték el helyzetünket. Ez utóbbi azért hangzik nyugaton is sokaknak hitelesen, mert egy kisebbségi, szász az államelnök, meg a román vezetők egyelőre hűségesek szövetségeikhez, nem ölelkeznek Putyinnal, s nem mondanak olyan trükkös marhaságokat, hogy Moszkva, Peking meg Ankara nekünk jobb, mint Brüsszel.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sike Lajos
2015. május 06., 07:35

„Ha tetszik nekünk, ha nem tetszik, el kell ismernünk, hogy a román diplomaták és politikusok nagymesterei az efféle átverésnek. Történelmünk folyamán, különösen az elmúlt száz évben, volt alkalmunk megtapasztalni. Talán nem eléggé köztudott, hogy Trianonban olyan térképet terjesztettek elő, amelyben a román többségű lakosságot jóval nagyobb területen tüntették fel, mint valójában volt! Például nem csak Brassó, Kolozsvár, Szeben, Torda és más belső erdélyi városok, de Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Arad, sőt az egész Partium kifejezetten román lakosságú lett, jóllehet ez utóbbiakban a románok csak ötven-hatvan év múlva érték el a többséget. Nem kis részt azzal, hogy regáti nők ezreit hozták erre a részre szülni.

Nagyváradon az 1960-as években még a magyarok voltak többségben, Szatmárnémetiben is csak Ceauşescu nagy iparosítása fordította meg a helyzetet, amikor Moldovából és Olténiából szakiskolák összes végzősét ide helyezték az új gyárakban dolgozni, s az új tömbházakat is jobbára nekik építették. A győztes nagyhatalmak képviselői azt is könnyen elhitték, hogy az erdélyi román gyermekek a »magyarok elnyomása« miatt ki vannak zárva az oktatásból, csak később derült ki, hogy itt sokkal több román gyermek tanult anyanyelvén, mint az egész Ó-Romániában, ahol ugye nem voltak elnyomva.

Diplomatáik megannyi huncutsággal próbálták befolyásolni a döntésben főszerepet játszó nyugati társaikat. Trianonba külön szép lányokat is vittek »szórakoztatásukra«. A II. világháborút lezáró párizsi béketárgyaláson, hogy visszakapják Észak-Erdélyt, azt állították, hogy a Székelyföld azért magyar többségű, mert Horthy dunántúli véreivel töltötte fel. Ceauşescu meg nem egyszer hangsúlyozta ki beszédeiben, hogy Romániában a nemzeti kérdés lenini módra meg van oldva. A sztálini módot nem említette, mert az nagyon is ismert volt az ukránok és a kaukázusi népek kiéheztetésével vagy a tatár és a német lakosság áttelepítésével.

Most meg, ugye, Romániában »modellértékűen« rendezték el helyzetünket. Ez utóbbi azért hangzik nyugaton is sokaknak hitelesen, mert egy kisebbségi, szász az államelnök, meg a román vezetők egyelőre hűségesek szövetségeikhez, nem ölelkeznek Putyinnal, s nem mondanak olyan trükkös marhaságokat, hogy Moszkva, Peking meg Ankara  nekünk jobb, mint Brüsszel.

Budapest még száz év után sem találta meg ennek az átverős bukaresti politikának az ellenszerét. Azaz megtalálta, vagy legalábbis azt hiszik. A kettős állampolgársággal, a magyar nemzet határok fölötti egyesítésével. Csakhogy a magyar állampolgárságra felesküdött székely továbbra is »román kenyeret« eszik és román ellenőrök, adószedők, rendőrök zaklatják, verik le a házára tett magyar nyelvű feliratot..."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő