// 2025. július 6., vasárnap // Csaba

Mi a román, magyar nélkül? Lúzer!

// HIRDETÉS

Mennyit veszít Románia, ha elmennek a magyarok is? Sokat. A normális románok is így látják.

Ma este a Digi24-en megnéztem egy interjút Lucian Boia történésszel. Többek között a kisebbségekről is mondott néhány szót, nagyon keveset, de valami megragadott. Románia egységes nemzetállamként épül fel, melyben a kisebbségeket asszimilálni kell, vagyis integrálódniuk kell a többségi népesség nagy tömegébe.

Ez a terv sikerült, állítja Boia. A szászok távoztak, nagyon kevesen maradtak, a zsidók szintén. A magyarok még erős közösséget alkotnak, de közülük is sokan elmentek. Ezt mondja Boia és tökéletesen igaza van. Miként románosodott el Románia (Cum s-a românizat România) című könyvében a történész kitér a magyar és szász lakosság arányára, mely a városokban meghaladta a románokét.

A nagyvállalatok élén, a fontos tisztségekben szintén magyarokat vagy szászokat lehetett találni. A románokban kialakult egy kisebbrendűségi érzés, és úgy látom, a mai napig megmaradt.

1918 után megpróbáltak mindenhova románt ültetni, a többieket félreállították, a többségiek mentalitását is úgy alakították, hogy nekik van igazuk, a többiek pedig csak akkor jó állampolgárok, ha integrálódnak. Ha viszont kulturális identitásuk, hagyományaik vagy nyelvük tiszteletét kérik, akkor azonnal helyreigazítják, vagy az ország lerombolásának szándékával vádolják őket. Azt hiszem, hibás ez az egységes nemzetállami projekt, melyben mindnyájunknak egyformán kell gondolkodnunk.

A románok óriási veszteséget szenvedtek el

a szászok, a zsidók és a magyarok egy részének távozásával. De a nacionalizmust sokan hirdetik, és ez baj. Még nem ébredtünk rá a szászok és a zsidók távozásának negatív következményeire. Ha így folytatjuk, a magyarokat is elveszítjük.

Azt hiszem, az lenne jó megoldás, ha az államot a német szövetségi modell szerint alakítanánk át, melyben a régiók szabadon gyakorolhatnák saját identitásukat. Úgy gondolom,

az ország nem valami absztrakt dolog,

amiért minden áron fel kellene áldoznunk magunkat. Az ország mindnyájunkból áll, és az a célja, hogy jólétet biztosítson azoknak, akik benne élnek. Az országot olyan emberek alkotják, akikben vannak bizonyos közös dolgok, de egy országnak néha eltérő népességei vannak, és akkor vagy asszimilálják őket, vagy megtanulnak együtt élni, vagy szétválnak.

Szétválva nem tudnak túl sokat elérni, együtt viszont igen, mert mindnyájan, bár különböznek, mégis hasznot húzhatnak a többiek összeadódó kulturális tapasztalatából. Annak ellenére, hogy az Európai Közösség bátorítja a regionális autonómiákat, nálunk nehezebben megy ennek megértése.

Az eddigi egységes nemzetállam elhibázott koncepciónak bizonyult, mert egyesek uralkodnak, a többieknek pedig alá kell vetniük magukat a többségnek. Az államnak élő szervezetnek kell lennie, mely a társadalommal együtt fejlődik, és nemcsak egyeseknek, hanem mindenkinek a javát szolgálja.

Azt hiszem, a magyarok és románok közötti megértést a gyökereknél, az egyszerű embereknél kell kezdeni. A mentalitást kell megváltoztatni és néha bele kell bújnunk a másik bőrébe. Különben egyesek megtűrt kisebbségek, mások pedig magukat uralkodónak gondoló többségiek lesznek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro