// 2025. július 19., szombat // Emília

A közmédia pozitívan diszkriminálná a szórványmagyarságot

// HIRDETÉS

Természetesen a magyarországi közszolgálati médiáról van szó, nem a hazairól. Lezárult a második MédiaTér konferencia Kolozsváron.

Az elmúlt napokban megnőtt Kolozsváron az egy négyzetméterre jutó közszolgálati médiamunkások száma: második alkalommal szervezték még a MédiaTér konferenciát, melynek témája a Kárpát-medencei közmédia és a szórványmagyarság viszonya volt.

A rendezvénysorozatot szervező intézmények, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), az annak tanácsadó testületeként működő Kós Károly Kollégium (KKK), a kolozsvári Video Pontes stúdió és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem bevallottan hagyományteremtő szándékkal indították a médiakonferenciát, amelyre mintegy 150 résztvevő érkezett Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és persze Magyarországról.

Tonk Márton, a Sapientia dékánja a záró sajtótájékoztatón – amit Szabó László Zsolt MTVA-vezérigazgatóval, Galambos István KKK-elnökkel és Maksay Ágnes Video Pontes-stúdióvezetővel közösen tartott – elmondta, hogy a négy intézmény közti együttműködés két és fél éve kezdődött, a 2013-as tusványosi szabadegyetemen és diáktáborban. Az együttműködésnek két fontos vonatkozása van: egyrészt szakmai jellegű, hiszen a Sapin létezik filmes-televíziós képzés, és ez jó felületet jelenthet az együttműködés számára; másrészt az ebben részt vevő intézmények mind közszolgálati jellegűek, kötelességük a közösségi érdekek és értékek képviselete.

Szabó László Zsolt MTVA-vezér szerint a közmédia programszerűen vállalja a szórványmagyarság pozitív diszkriminációját, vagyis azt, hogy a szórványközösségek lélekszámuknál és közéleti súlyuknál nagyobb teret kapjanak a műsorokban. A közmédia csatlakozik az idén ötödik alkalommal megrendezett Szórványmagyarság Napjához, vagyis november 15-én az MTVA műsorait ez a tematika dominálja majd.

Továbbá bejelentették, hogy:

♦ A 2013-ban megkötött elvi jellegű szerződést minden év őszén „újrakötik”, azaz kiegészítik egy részletező megállapodással, vannak viszont állandó tartalmak. Ilyen elem az, hogy tanévenként a Sapientia 10 diákja – a Video Pontes előzetes szűrésében – hat héten keresztül szakmai gyakorlaton vehet részt a közmédia intézményeiben, és ezt az MTVA finanszírozza.

♦ Mivel a Kárpát-medencén belül csak Erdélyben van egyetemi szintű, magyar nyelvű filmes és médiaképzés, a négy együttműködő intézmény 2015-16-ban öt, a Kárpát-medence különböző területeiről érkezett hallgatónak teremti meg a kolozsvári képzés lehetőségét: természetesen felvételi vizsga alapján, de a Sapientia átvállalja a diákok kolozsvári tartózkodásának költségeit, egy magyarországi alapítvánnyal közösen.

♦ A Sapientián 2015 őszén beindítják a hangmérnöki-technikusi képzési modult, ebbe beszáll az MTVA is.

Tonk még azt is feltétlenül szükségesnek látta a sajtónyilvánosság előtt bejelenteni, hogy jövőre sort kerítenek egy MTVA-Sapi focimérkőzés megrendezésére is. Mert MédiaTér konferencia, a jelenlévők egybehangzó állítása szerint, egy év múlva is lesz Kolozsváron.

Címlapképünkön: Tonk Márton és Szabó László Zsolt a MédiaTér konferecián. Fotó: Tóth Orsolya

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro