// 2025. július 19., szombat // Emília

Elfátyolozott Mona Lisa: botrány lett a könyvborítóból

// HIRDETÉS

Az új Houellebecq-regény, a Behódolás magyar címlapján Mona Lisa látható nikábban.

Michel Houellebecq Behódolás (Soumission) című regénye érzékeny pillanatban jelent meg: a Charlie Hebdo nevű szatirikus lap elleni terrortámadás napján. A témája nem kevésbé érzékeny: a francia irodalom fenegyerekének víziója szerint a közeljövőben Franciaországban egy iszlamista párt nyeri a választásokat, és elkezdenek mindenféle, a nyugati életformához szokott ember számára nem tetsző – például öltözködési – reformokat bevezetni. Houellebecq-et sokan prófétaként ünneplik, mások viszont azzal vádolták meg, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front szekerét tolja művével.

Mindez azonban nem elég, mert most a magyar fordítás borítója is kiverte a biztosítékot. A Magvető kiadó ugyanis nem tartotta meg az eredeti francia kiadás dísztelen címlapját: a Pintér József tervezte fedőlapon Mona Lisa látható nikábban (az egész arcot eltakaró muszlim női kendő). Ez elég volt a nemzetközi felhördüléshez: a Le Nouvel Observateur című lapban Grégoire Leménager azt írja, hogy a borító bizonyára tetszik majd a „nacionalista magyar miniszterelnök”, Orbán Viktor híveinek. Mások pedig úgy vélik, hogy a grafika a magyar iszlámellenes szélsőjobb malmára hajtja a vizet – írja a NOL.hu.

Amint a Népszabadság cikkírója, Csider István Zoltán is megjegyzi: ez az álláspont a nemzetközi botránykavarók teljes tájékozatlanságát jelzi, hiszen a magyar radikális jobboldal kifejezetten jó viszonyt ápol iszlám körökkel, sokkal inkább az Izrael-ellenesség jellemző rá, mint az iszlamofóbia. A Magvető kiadó új igazgatója, Nyáry Krisztián az AFP hírügynökségnek nyilatkozva szintén visszautasította a vádakat.

Michel Houellebecq véleményét nem ismerjük az esetről, pedig kíváncsiak lennénk rá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro