Régiósítás a kukában?

A mioritikus politikum a szőnyeg alá beszélte a régiósítás ügyét.
Hirdetés

Az utóbbi időben élénk közéleti vita folyt arról, milyen előnyökkel járna a régiósítás és decentralizálás Románia fejlődési ütemének felgyorsításában, és a különböző régiók közötti túlságosan komoly gazdasági és társadalmi különbségek kijavításában.

Ezzel kapcsolatosan, többek között más államok tapasztalatából is kiindulva, azt mondták, hogy a helyi hatóságok döntéshozatali fontosságának a központiak rovására történő növelése elvezet majd a bürokrácia csökkentéséhez, egyúttal hatékonyabbá válnak a közszolgáltatások és felgyorsítja az európai pénzek lehívását.

A régiósítás hívei gyakran Lengyelországot hozzák fel példának.

Lengyelország közigazgatási felosztása 1989-ig nagyjából olyan volt, mint Romániáé, 49 megyéhez hasonló egységgel. Lengyelország az 1997-es új alkotmány elfogadása után az önkormányzatiság és a decentralizálás elvein alapuló közigazgatási reformot kezdeményezett, mely 1999-ben lépett hatályba. Ennek megfelelően egy másik, háromszintű – községi, járási és vajdasági – szintű modell szerint osztották fel a területet. A lengyel közigazgatási felosztás szerint a községek és a járások helyi önkormányzati egységek, a vajdaságok pedig a regionális politikai végrehajtásáért felelősek és e téren önigazgatási joggal rendelkeznek. Ennek megfelelően a 16 vajdaságnak saját regionális parlamentje és elnök által vezetett végrehajtó tanácsa van.

Sok elemző a közigazgatási felosztás hatékonyságával magyarázta Lengyelország sikerét az európai pénzek lehívása terén, amiben jelentős szerepük volt a régióknak. Lengyelország azért is volt hatékonyabb az európai pénzek lehívásában, mert a közösségi költségvetésből finanszírozott programok lekötését és kezelését a központi közigazgatás szintjéről a regionális hatóságokhoz helyezték át. Míg a régióknak a 2004–2006-os finanszírozási időszakban korlátozott ellenőrző szerepük volt a pénzek kezelése terén, a vajdaságok a 2007–2013-as időszakra megkapták a központi hatóságoktól a Lengyelországnak biztosított összeg 25 százalékának igazgatását és a jogot arra, hogy közvetlenül az Európai Bizottsággal tárgyaljanak. E döntés következményeként az EU-s pénzek lehívási aránya a 2004–2006-os időszak 68 százalékáról 2014 végére 83 százalékra nőtt, a 2007–2013-as költségvetési időszakra vonatkozóan.

A lengyel modellt főleg azért lehet sikeresnek tekinteni, mert létrehozta a különböző régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentésének előfeltételeit is. De ezt nem lehet egyszerűen átültetni a román valóságba, már csak azért sem, mert a lengyel modell jelentős mértékben ütközne a román alkotmányos elvekkel, mivel bizonyos szintű politikai decentralizálást is jelentene.

Másrészt, bár fontos szerepet játszott, nem egyedül a régiósításnak köszönhető a Lengyelország által az EU-s pénzek lehívása terén és a különböző régió fejlődésének felgyorsításában elért siker. E folyamaton kívül egy sor más tényezőt is figyelembe kell venni, mint amilyen a politikai akarat, egy hatékony többszintű kormányzati keret biztosítása, vagy a közszolgáltatások átpolitizálási veszélyének kiküszöbölése. Másképp mondva, Lengyelország példájából azt kell megjegyezni, hogy

a régiósítás és a decentralizálás önmagukban nem csodaszerek.

A román állam decentralizáltsági szintjének növelésére tett bármilyen kísérletnek figyelembe kellene vennie Románia jellemző vonásait, és meg kellene bizonyosodnia arról, hogy egy bizonyos típusú egyensúly serkentése nem vezet majd más egyensúlyhiányokhoz. E téren sok vita volt annak veszélyéről, hogy túlságosan megnőhet a megyei tanácsi elnökök befolyása és hatalma, illetve arról a szabályozó szerepről, amit végső soron a szavazók voksa játszik majd az esetleges visszaélésekkel szemben.

Hirdetés

Aztán visszatérve az európai pénzek Románia általi lehívásához, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a viszonylag alacsony szint mind a közigazgatási képességek hiányosságának, mind a korrupciónak és a kifizetési rendszer túlbürokratizálásának is következménye volt. Tehát ahhoz, hogy valóban serkentsük az európai pénzek lehívási mértékének növelését, a decentralizálást e hibák kijavítását szolgáló lépésekkel egyszerre kellene végrehajtani.

Végül, ami a közigazgatási reform végső formáját illeti, ha lesz egyáltalán, alapvető feltétel, hogy ez egy minél szélesebb körű és mélyre ható vita eredménye legyen. Különben azt kockáztatjuk, hogy a közvélemény újra el fogja utasítani, ami eleve esélytelenné tenné. E téren sokatmondóak az INSCOP Research által 2014 januárjában készített egyik felmérés eredményei, mely szerint azon túl, hogy csak a románok 36,2 százaléka értett egyet a régiók bekerülésével az alkotmányba, a megkérdezettek nem kevesebb mint 17,8 százaléka tagadta meg a választ. Ezek a számok a román állampolgárok jelentős részének közigazgatási reformmal kapcsolatos fenntartásait, de főleg tájékozatlanságát mutatták, amiről, különben, intenzív vita zajlott a közéletben, de főleg csak egy túlságosan leszűkített és nem meggyőző átpolitizált szemszögből.

A közigazgatási átrendezésre valóban szükség van az ország modernizálásához, ha nem másért, akkor azért, mert

a mostani helyzet nagyrészt a kommunista típusú központosított állam kifejezője,

melynek Románia politikai szempontból már 1989-ben hátat fordított. E tekintetben az állam megfelelőbb szervezési formája többek között a román demokrácia megerősödésében is segítene, ugyanakkor potenciálisan jelentős erővel bíró eszközt is nyújtana a társadalmi és gazdasági fejlődési motorok felpörgetéséhez. De az, hogy ebből a potenciálból mennyit lehet majd elérni, az nagyrészt a végül javasolt közigazgatási átszervezési forma hatékonyságától, de főleg az azt végrehajtók politikai akaratától függ majd. Azért mondjuk, hogy főleg, mert jelen pillanatban a közigazgatási átrendezés feladott, vagy legalábbis a közbeszédből teljesen hiányzó politikai témának tűnik, aminek középtávon súlyos következményei lesznek az állam modernizálását, a polgárok társadalmi/gazdasági igényeihez való közelebb kerülését és hosszú távú legitimitásának megszilárdulását illeti.

Hirdetés