// 2025. július 19., szombat // Emília

Lopják a szobrokat a gyulafehérvári várból

// HIRDETÉS

Piramis, Szókratész, pedofil pap szobra és történelemhamisító harang is van a várban.

Harmincegy szobrot helyeztek el a gyulafehérvári vár falain belüli terület 2012-ben kezdődött, tavaly az év végén lezárult felújítása során.

A szobrok között vannak osztrák katonák, virágárus lány, parasztasszony, diák, szerzetes, de dákokat és rómaiakat ábrázoló dombormű is.

A legnagyobb vitákat a tájékoztató táblákkal borított piramis váltotta ki, mivel a helybéliek

szabadkőműves jelképnek tekintik,

és azt is tudni vélik, hogy a felújítást végző cég tulajdonosa maga is szabadkőműves.

Egy másik szobor az Egyesülés Harangja, amelyen az 1918-as román egyesülés határozatának egyik részlete olvasható, de módosítva: míg az eredeti szövegben az olvasható, hogy „Adunarea Naţională a tuturor Românilor din Transilvania, Banat şi Ţara Ungurească”, a harangon az áll, hogy „Adunarea Naţională a tuturor Românilor din Transilvania, Banat şi Ţara Românească”.

A harang alkotója, Ştefan Binţinţan gyualfehérvári szobrász azt mondja, szándékosan változtatta meg a szöveget, mivel azt szerette volna, ha a magyar helyett a román szó jelenik meg az alkotáson.

A helybéliek máris nevet adtak egyes szobroknak. Például

a kisfiút és egy szerzetest ábrázoló szoborcsoport népi neve A pedofil,

mivel – magyarázta egy helyi diák –, egyértelmű, hogy a pap a gyerek után fut.

Bírálatok érik a Szókratész-szobrot is, mivel a görög filozófust úgy ábrázolja, hogy az egyik lába könyveken nyugszik (tapos, mondják  helybéliek).

Egy másik vitatott alkotás egy bronzteleszkóp. Ezzel az a gond, hogy belekukucskálva eredetileg a Batthyaneum legfelső emeletén levő csillagvizsgálót kellett volna látni. Ehelyett a teleszkóp néhány közeli parabolaantennára mutat. Azaz mutatna,

ha időközben el nem lopták volna,

jelenleg csak a talapzata és az állványa van meg.

Lopják a többi szobrot is, például katonaszobroknak eltűnt a szuronya, vagy a kardmarkolata, de más alkotások is részben vagy egészében eltűnnek.

Fotók az alábbi linken:
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro