// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Immár virtuálisan is fel lehet jelenteni a korrupt hivatalnokokat

// HIRDETÉS

A DNA „rajongói oldalán” az internetezők bárkire rányomhatják a korrupció bélyegét. Rá is nyomják, ki szórakozásból, ki nagyon is alapos indokkal...

A korrupcióellenes harc és annak intézményi megtestesítője, a DNA eddig is a romániai közbeszéd fontos részét képezte, különösen amióta nem múlik el nap, hogy legalább egy köztisztviselőt ne vigyen el az ügyészség. Az elszabadult hajóágyúként üzemelő intézmény az egyik legnépszerűbb hatóság Romániában, így nem csoda, hogy immár „rajongói oldala” is van. A teiaDNA.ro honlapról van szó, mely a közelmúltban kezdte meg működését, de máris 85 korrupciós aktát nyitottak meg rajta. Az oldalon megyékre leosztva

bárki jelezheti, ha ügyintézései során korrupt hivatalnokkal találkozott.

Az oldal készítői – akikről semmit sem lehet tudni – valószínűleg ezzel akarják megkönnyíteni a DNA ügyészeinek a munkáját. Az is meglehet, hogy szórakoztató szándékkal találták ki az egészet, viszont a felkerülő tisztségviselők számára bizonyára nem vicces, hogy minden konkrét bizonyíték nélkül lehet őket korrupcióval meggyanúsítani. A legvalószínűbb, hogy politikai megrendelésre készült az oldal azoknak a lejáratására, akik felkerültek rá.

Azt azonban el kell ismerni, a feljelentések között vannak alaposan dokumentált meggyanúsítások is. Ilyen például a Hargita megyei illegális fakitermelés kapcsán Mircea Duşa volt prefektust, jelenlegi védelmi minisztert és Radu Sandu Moldovant, a Hargita megyei rendőrség parancsnokát érintő bejelentés. Az erdőirtásokról szóló, A magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet…  című jelentés megegyezik azzal a dokumentummal, amit még 2012-13-ban Hans Heidrich az Asociația Sighișoara Durabilă (SD) megbízásából az EcoReporter2 projekt keretén belül készített. Ebből kiderül, hogy

legfelsőbb szintű politikai védelmet élveznek az illegális fakitermelők,

a helyi rendőrök pedig nem csak szemet hunynak, segítik is munkájukat. A tényfeltáró munkát annak idején öt Hargita megyei településen, Kászonaltízben, Szentegyházán, Csíkrákoson, Gyergyóalfaluban és Maroshévízen végezték a Fundația pentru Parteneriat (FPP) valamint a CEE Trust finanszírozásával. A jelentés rámutatott arra, hogy a törvénytelen erdőirtásokban, illetve a tettesek védelmében a helyi és központi szervek, politikai pártok, sőt a Romsilva és a DNA is kiveszik a részüket.    

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.