A Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorának toleranciakiáltványa

Ioan-Aurel Pop toleranciát hirdet. Kérdés, követik-e tettek a szavakat?
Hirdetés

Szükségét érzem, hogy írjak egy „szívből és elméből” egyaránt érkező szöveget e portál kezdeményezői számára (a corbiialbi.ro portálról van szó – szerk. megj.), de nem találom a legmegfelelőbb szavakat. Pedig a szavak fontosak, mert

csúnyább sebet ejthetnek a pofonoknál és az ökölcsapásoknál!

A dolgok viszonylag egyszerűek: Románia és Magyarország szomszédosak, az előbbit csaknem 90 százalékban románok lakják (ezért Románia a neve!), a másikat pedig még nagyobb arányban magyarok, ezért hívják Magyarországnak; a földrajznak és a történelemnek köszönhetően (általános értelemben) Magyarországon románok is élnek, Romániában pedig (sok) magyar is. Az egész egyszerűnek tűnik, de valójában igen bonyolult. Mert mi – és főleg a politikusok – azt akarjuk, hogy bonyolult és – néha – feszült legyen.

Először is, őrülten tetszik a portál gondolata! Azt hiszem, a világon sok rossz dolog előítéletekből és tudatlanságból, vagyis a párbeszéd és a közvetlen tapasztalat hiányából születik. A sors arra ítélt minket, hogy együtt éljünk, ezért

meg kell ismernünk egymást,

a nyelvtől, hittől és kultúrától a hagyományokig, szokásokig és ideálokig.

Saját értékeink becsülése – ha a másfajták lenézése és utálata nélkül történik – csak jót hozhat. A magyaroknak megvannak a saját történelmi értékeik, a románoknak szintén, de meglepően sok közös aspektus van, a szavaktól a tettekig, a daloktól és táncoktól az ételekig. Egyes emberek, vagy akár egyes embercsoportok reakciói lehetnek zsigeriek, meredek és előregyártott érzelmekből fakadóak, de vannak nem is gyanított mélységek, melyeket tudatosan, vagy sem, de figyelmen kívül hagyunk. Milyen fontos lenne, hogy jobban ismerjük egymást!

Hány román tudja, mit írt Petőfi és Ady?

Hirdetés

Hány magyar tudja, mi a Sărmanul Dionis vagy a Dăscăliţa? Ismerjük meg jobban egymást, a kölcsönös tiszteletből kiindulva, előbb az említett két szomszédos országot, aztán a kultúrájukat, alkotásaikat, értékeiket…

És, természetesen, szükség van a romániai románok romániai magyar közösség iránti tiszteletére és fordítva, a romániai magyar közösségére a román nép iránt. Egyszerűnek tűnik, de nem az! Az e portál által hirdetett párbeszéd azonban reményekkel tölthet el bennünket!

Talán nem fogjuk egymást hirtelen megszeretni, nem lesznek ugyanazok az ünnepeink, és nem is fogjuk kölcsönösen dicsőíteni a hőseinket, de legalább jobban megértjük majd, kik vagyunk, hogyan viszonyulunk a világhoz, és miért kell mindnyájunknak helyet engedni a nap alatt. Különben azt kockáztatjuk, hogy „az ész álmába” kerülünk, és erről már régóta tudjuk, hogy „szörnyeket szül”.

Hirdetés