A globalizáció-ellenesség egy egészséges félelem, fékezni kell a tolerancia mértékét. Láthatjuk, a Nyugat is kezd rádöbbenni, hogy a bevándorlók nem csak olcsó munkaerők, akiket kiszolgáltatott helyzetbe lehet hozni, lehetnek belső ellenségek is, akik egy idő után akár tömegként is felléphetnek.
„Amikor az ember idegen nyelvterületre költözik, elveszíti személyi identitásának nyolcvan százalékát: nem tudja úgy kifejezni magát, mint az anyanyelvén. A nyelv az önmeghatározás kulcsfontosságú eleme, aki országot cserél, teljesen egyedül újra végig kell menjen azon az úton, amelyet már egyszer megtett szüleivel, környezetével: újra be kell bizonyítania önmagának és elsősorban az új környezetének, hogy ki ő, és mire képes. Ma már nem igazán népszerűek a lokálpatrióták, bár nekik is sokat kell bizonyítani, de az ilyen módon megszerzett tudás és érték nem divatos. A saját nemzetünk, szülőföldünk szeretete elsősorban a kultúrán alapszik, a kultúra pedig egy olyan átfogó, általános ügy, melyet semmilyen divat nem sajátíthat ki. A divatok váltakoznak, a kultúra örök.
A globalizáció-ellenesség egy egészséges félelem, fékezni kell a tolerancia mértékét. Láthatjuk, a Nyugat is kezd rádöbbenni, hogy a bevándorlók nem csak olcsó munkaerők, akiket kiszolgáltatott helyzetbe lehet hozni, lehetnek belső ellenségek is, akik egy idő után akár tömegként is felléphetnek. Huszonöt éve beszélünk már a kommunizmus bukásáról, de a teljes bukás még ma sem tapasztalható. Arról viszont nem beszélünk, hogy a kommunizmus is a Nyugat szüleménye. Aki Nyugatra megy, nem szabadul meg a kommunizmustól, hanem belecsöppen annak egy másik formájába, és ugyanúgy van kapitalizmus ma már Keleten is. Az, ami nem lehet meg az embernek bárhol, az az otthon."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.