// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Biliből öntötte le a székelyhídi polgármestert

// HIRDETÉS

Lakossági fórumon nyílvánított így véleményt az egyik polgár, aki megunta a magyarázkodást a csatornázás elmaradása miatt.

Egy bili tartalmával loccsantotta szembe Béres Csabát, Székelyhíd polgármesterét Nicolae Duţa helyi lakos kedd este, a település Felsőváros nevű negyedében tartott lakossági fórumon - számol be az esetről a Reggeli Újság.

Béres Csaba többször is kikérte a lakosság véleményét a helyi problémákról, bár az utóbbi fórumok nem voltak túl népesek, mert nem hirdették meg őket a sajtóban, derül ki a cikkből. Ennek ellenére a keddi mozgalmasra sikeredett, mivel Nicolae Duţát kiborította, hogy az illető lakónegyed a tervek ellenére sem kerül sorra a csatornázási munkálatokban, és kiborította a bilit.

Duţa a Reggeli Újságnak elmondta, a biliben csak üdítő volt, és alapvetően azt nehezményezi, hogy Béres Csaba azoknak az utcáknak a közművesítését kezdi hamarabb, ahol rokonai élnek. A biliharcos előre kikérte magának, hogy gesztusát politikai vagy nemzetiségi alapon értelmezzék, az ellen akar tiltakozni, hogy szerinte csak egy, a saját érdekeit követő klán vezeti a várost.

Béres jogi alapon kívánja értelmezni a tiltakozást, úgy véli, a gesztus a polgármesteri hivatalt is bemocskolta, ezért jogi lépéseket tervez az intézmény hírnevének megvédéséért.

Bihar megyében nem ez az első eset, hogy kakigondok miatt ürítőedénnyel tiltakoznak. Tavaly decemberben Bihar község egy lakosa tett egy felszalagozott vécécsészét az önkormányzat asztalára amiatti dühében, hogy ugyanannyi házadót fizet, mint egy nagyváradi lakástulajdonos, a csatornázást viszont a község vezetése évtizedek óta képtelen megoldani.

A fotón Béres Csaba látható. A kép forrása Béres Csaba Facebook-profilja

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.