Egy év, két megye, 462 gyilkosság, 12 ezer lopás

Mérleget vont a nagyváradi táblabírósági ügyészség. Mint kiderült, semmi okunk biztonságban érezni magunkat, sem a vagyonunkat Bihar és Szatmár megyékben.
Hirdetés

Mozgalmas év volt 2014 a Bihar és Szatmár megyei bíróságokon. Összesen 55 ezer bűnügyi dossziét vizsgáltak ki, amiből 24 ezer esetben született döntés. A számokat a nagyváradi táblabírósági ügyészség közölte a két megye ügyészeinek együttes ülésén, melyen részt vett Tiberiu Nițu, Románia legfőbb ügyésze is.

Az előző évekhez képest nőtt a bűncselekmények száma mindkét megyében, például 2013-hoz képest 30 százalékkal nőtt a lopások száma, így immár a 12 ezret is túllépte. Összesen 462 gyilkosság történt a két megyében, és 60 személyt korrupció gyanúja miatt állítottak elő. Négyszeresére nőtt a csúszópénz elfogadása miatt indított bűnvádi eljárások, akárcsak a gazdasági büntetőügyek száma 2013-hoz képest. Az egy év alatt összesen 1509 személy ellen indítottak eljárást közlekedési szabályszegés, többségében ittas vezetés miatt. 

Hirdetés