Ma este 22 óráig látható még Kolozsvár belvárosában a 15 ezer origami lótusz, amelyet kétezer önkéntes hajtogatott 750 óra alatt.
A nonfiguratív (vagy legalábbis nem túl figuratív) színes folt a Karolina téri ferences kolostor falán, a szív a Fogoly utcai várfalon és a falra beszélt / hányt szivárvány az Eötvös (Constanța) utcában a második az ifjúsági főváros Day 15 sorozatában. Januárban kortárs román és magyar költők sorai jelentek meg a buszok ablakain.

A februári utcai akció a gyűlöletbeszéd ellen szól. Az ábrák mellett ötnyelvű tábla gondoskodik róla, hogy az üzenet célba is érjen.
Az arra járók vasárnap és hétfőn is nagyon élvezték a több ezer színes hajtványt az utcákon, mindenki azzal fotózta, amivel érte: gyakran előkerült a telefon, fényképezőgép, GoPro kamera és a szelfibot.

Kár, hogy ma este már be is szedik a szabadtéri minitárlatot. Eső ugyan nem indokolná az eltávolítást, de a szél és egyes gyermekkezek már beindították az enyészetet.
Nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk, mi lesz a Day 15 harmadik epizódja: március 15-re esik.